Talán ismert történet: Voltaire, a nagy istentagadó, halálos ágyán szenvedései csúcspontján papot kért, de ha hirtelen jobban lett, akkor nem, sőt tovább folytatta szokott ateista szólamainak hangoztatását. Valahogy önkéntelenül is ez jutott eszembe, amikor rákattintottam a Néphazugság e napi szerkesztőségi cikkére (Akarat).

De miről is van szó? Ha a tudományos szocializmuson, történelmi materializmuson, leninizmuson szocializálódott tollforgatók maguk is érzik, hogy süllyed általuk eszkábált hajójuk, úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne létrehozásához. Versenyt szidják egymást, ki a megtervezőjét, ki a kivitelezőit, ki a kapitányát.

Erre eklatáns példa az orgánum említett cikke. Ami sirám arról, milyen keveset is keresnek nálunk általában az emberek, kiváltképpen a nővérek. S az ugyebár mindig információbőségéről elhíresült lap meg is mondja ennek okát:

„Azért keresnek keveset a nővérek, mert ebben az országban néhány kiváltságos szakmát és települést leszámítva mindenki keveset keres. Az átkosban azt mondták: a legfőbb érték az ember. Amióta szabadság van és piacgazdaság, ilyet nem is mondanak. Most és itt a legfőbb érték a profit. Abból lesz a még több profit. Az ember nem legfőbb érték, hanem költségtényező. Túlkínálat van belőle, ezért folyton veszít az értékéből. Az olcsóbb ember leértékeli a drágább embert. A működtetésnél fontosabb a beruházás, mert a működtetés költséges, a beruházás nyereséges. Az unió támogatja a beruházást, a műtőt, a téglát, a betont, de nem támogatja a nővér – és senki más – fizetését.”

Mondhatnók, lenyűgöző lényeglátás. Az áldott jó unió tehát messze ívben tesz a legfőbb értéknek tekintett emberre. A mindenkori Tiborcok panaszkodhatnak, tiltakozhatnak, amennyit csak akarnak, szavuk közmondásosan süket fülekre talál azonban.

Mi ebben a szemfényvesztés? Az, hogy a lap amilyen elánnal védte egykor a KGST-t, ugyanolyannal tette ezt az unióval. S amúgy teszi ma is. Mert nézzük csak meg a rajta megjelenő cikkeket! Hányszor leplezte le Brüsszel brutális beavatkozásait gazdasági, ipari, kereskedelmi életünkbe s hányszor ítélte ezt el?

A kérdésre a válasz persze borítékolható. Mert mi a helyzet? Olyanok cikkeznek árnyékvilágunkról, akik talán még egy téglát sem tettek az életben arrébb, akik a nővérek fizetésével annyira törődnek, mint a bűnüldözés megszigorításával. Csak egy a fontos nekik: saját profitjuk megvédése. Akár szemfényvesztés árán is.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info