Mielőtt netán portálunk olvasói is monomániásnak tartanának, amiért ismét e témát veszem elő, leszögezem: nem rajtam múlik ennek megtörténte. A Magyar Nemzet mai számának címoldalán öles betűkkel a fentebbi tőmondat olvasható ugyanis. De nem, nem ismétlem meg mindazt, amit e tárgyban csak magam írtam itt. Hanem kiegészítem, tekintettel arra, hogy e kérdésben elengedhetetlen a mai hivatalos egyházi álláspont ismerete.
Amint ismeretes, Rétvári Bence kijelentette, hogy „az egyházi álláspont szerint az élet abszolút korlátozhatatlan, ezért a kereszténydemokraták ellenzik a halálbüntetést: mi kereszténydemokraták ezért vagyunk ellene akár az aktív eutanáziának, az abortusznak, a háború indításának vagy a halálbüntetésnek is”.
Nos, ami az utóbbit illeti, a múltkor idéztem e tárgyban Tóth Tihamér püspök félreérthetetlen álláspontját. Ami nemcsak megfogalmazásakor, 1936-ban volt maradandó, hanem az ma is. Az erkölcs értékek és igazságok ugyanis mindig ugyanazok. Csak van, amikor hangsúlyosabban, van, amikor kevésbé hangsúlyosan képviselik.
Azoknak hát, akik netán azt gondolják, hogy Tihamér püspök atya akkori állásfoglalása mára elavulttá, meghaladottá vált, idézek a mai hivatalos álláspontot ismertető (helyesebben az eddigit újrafogalmazó) Diós István és Viczián János által szerkesztett Magyar Katolikus Lexikon idevágó szócikkéből:
„Az Egyház bizonyos föltételek mellett elismeri a halálbüntetés jogosságát, de annak eltörlésére törekszik ott, ahol ezáltal nem szenved kárt a közrend. Ahol fönntartják a halálbüntetést, a ker. szellemnek megfelel a megkegyelmezés, ha emiatt nem szenved kárt a társad. A kereszténység olyan társadalmat szeretne megvalósítani, amelyben nem fordul elő halálbüntetést érdemlő bűntény, és így a halálbüntetésre sem lenne szükség. Nemcsak a halálbüntetés törvénybe rögzítése (törvényhozás) az állam kötelessége, hanem egyes esetekben ennek a végrehajtása (bíráskodás) is, mert ez a közrend elsőrendű érdeke. Az állam ezt a jogát a bíróságok által gyakorolja. A halálbüntetés eltörlésére irányuló törekvéseket elismerve az Egyház álláspontja a Katekizmus szerint (1998): „A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához. Az Egyház hagyományos tanítása, a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve, nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.”
Rétvári Bence a KDNP alelnöke, aki önmagát nyilván kereszténynek tartja. Akkor viszont nem ártana, ha egy kicsit tájékozódna, még mielőtt ilyen fajsúlyos tárgyban megszólalna, s a halálbüntetés visszaállításának képtelenségét hangoztató háttérhatalmi partitúra alapján vezényelne. Elégre ugyebár nemcsak a jó pap tanul holtig.
Ifj.Tompó László – Hunhír.info