Mondom mindig, örökös meglepetésekkel tud szolgálni a Mazsihisz. Hol így, hol úgy határozzák meg mivoltukat. Hol zsidóknak, hol magyaroknak tekintik önmagukat. Ám elnökük legújabb megnyilatkozása után nem tudja az ember, mit is gondoljon róluk.
Honlapjukon április 3-án Heisler András „ünnepi gondolatait” olvashattuk. Belőlük igazából azonban csak két bekezdés vált ki. Íme:
„Nekünk leginkább a bennünk élő korlátoktól kell megszabadulnunk. Nem könnyű feladat alattvalói szerepből egyenrangú féllé válni. Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy az asszimiláció csábítása ellenére valaki magától értetődően legyen zsidó. Hosszú lesz ez az út is, de végre elindultunk rajta.
Pészach alkalmából minden hittestvéremet arra buzdítom, emeljük fel a fejünket, egyenesítsük ki derekunkat és legyünk felszabadultan zsidók! Az egyiptomi kivonulás óta tudjuk, ez nem lehetetlen vállalkozás, csak akarni kell és a Teremtő mellénk fog állni küzdelmeink során.”
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik mindezeken. De nem perlekedni, csak kérdezni kívánunk. Először is azt, mit ért Heisler az „asszimiláció csábításá”-n? Eszerint csak úgy ipso facto zsidónak lenni nem feltétlenül kóser dolog? Miért, hogy jó ideje a hazai zsidó közösségek vezetői hallgattak az asszimilációról, ehelyett integrációról hallottunk tőlük kenetteljes szavakat, vagyis arról, hogy ők a magyarságba beolvadóknak tekintik önmagukat?
Másodszor, ha valakik nem asszimilálódnak, ez esetben tehát megmaradnak zsidóknak, és nem tekintik önmagukat magyaroknak, akkor nem kellene viszont vállalniuk saját azonosságukat, divatos szóval identitásukat? Mert van-e más út előttük, mint vagy a hagyományaikhoz való teljes ragaszkodás és így a más nemzetektől való elkülönülés, vagy pedig a teljes asszimiláció ahhoz a nemzethez, amelynek keretei között élnek?
Harmadszor, ha az asszimiláció csábításával szemben Heisler szerint tehát a cionizmus a hazai zsidóság egyetlen lehetséges útja – márpedig mostani nyilatkozatából ez derül ki egyértelműen –, akkor mi a helyzet az őt befogadó magyarság állandó megbélyegzésével? Ha tehát önmagukban óhajtanak élni, de mégis a mi hazánkban, nem kellene-e akkor annak hagyományait tiszteletben tartaniuk, vagy legalábbis azokat nem megkérdőjelezniük?
Végül negyedszer, vajh mit ért azon Heisler, hogy „emeljük fel a fejünket, egyenesítsük ki derekunkat”? Netán maguk sem tudják pontosan, hogy valójában hova is óhajtanak tartozni? De ami a legfőbb kérdés: ha eszerint megőrzik különállásukat – mivel bebizonyosodott előttük is, hogy az asszimiláció útja bizony teljességgel járhatatlan számukra –, akkor vajon miért nem deklarálják, hogy ők nem részei a magyar népnek, hanem csak a zsidónak?
Persze ha ez utóbbi kérdés felmerül, arra az azonnali reakció az, hogy ők „magyar zsidók”. Holott nincsen „magyar zsidó”, csak „magyarországi zsidó”, ugyebár. Szóval illő volna ott a Síp utcában végre levonni ebből a konzekvenciákat, amíg nem késő.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info