Sokan talán nem is gondolnák, mennyire Marx fejével látják a világot, bennük önmagukat is. Hiába kérnék ki ezt maguknak, szinte nincsen olyan pillanatuk, amikor öntudatlanul is ne őt idéznék szavaik, tetteik. Gondoljunk csak mindenekelőtt arra, mennyire pénzorientált lett társadalmunk! Nem arról van szó, hogy a manicheus eretnekséghez hasonlóan eleve rossznak tekintsük a pénzt, a matériát, az anyagot, hanem hogy azokat csak eszközöknek tartjuk céljaink elérésében, képességeink kibontakoztatásában, vágyaink beteljesedésében.
A ma átlagembere – és persze korántsem csak nálunk! – függetlenül születési és neveltetési körülményeitől, úgyszólván teljesen céltalanul éli le életét. Nincsenek lelki kontúrjai, szellemi koordinátái. Egyáltalán nincsen pozitív világnézete. Olyan, mint egy színházi bábfigura. Néha fel-feltörő természetes vágyait pedig elfojtja. Ha valami nem sikerül, azt mindig a „körülmények alakulásá”-ra fogja. Ahogyan maga Marx is tanította: „A lét határozza meg a tudatot.”. Vagyis mindnyájan beleszületünk valamiféle kasztba, ahonnan soha nincsen semmiféle kitörés. Nem vagyunk a magunk urai.
S mivel a ma átlagemberének nincsenek eszméi, ideái, közönyösen vagy egyenesen ellenségesen tekint azon kevesekre, akiknek viszont vannak. Rettegve gondol arra, mi lenne, ha netán ők kerülnének nyeregbe, s lennének államférfiak vagy akadémikusok. Akik nem hisznek a marxista múltszemléletben, amely szerint a történelem nem más, mint kizárólag osztályharcok sorozata.
Akik nemcsak ismerik Marxot – ezerszer inkább, mint akik ma is nevére esküdnek! –, hanem kellő értékére szállítják le ideológiáját. Amiben, amint már rámutattam, valaha éppen azok jártak az élen, akiket a marxisták talán a legjobban gyűlöltek. A papok, a teológusok.
Eklatáns példa erre Hajós József (1885-1967) néhai szemináriumi rektor mindmáig elsőrangú kézikönyve (A bölcselet története, 1941), amelyben külön fejezetet szentelt a marxizmus kritikájának.
Itt van belőle mindjárt a tőkés eleve harácsolásra termett mivoltát tanító marxi tétel és cáfolata:
„A marxi tudományos szocialista elméletben szereplő többletérték (Mehrwert) az az értékhányad, melyet a tőkés munka nélkül a meg nem fizetett munka eredményéből, értékéből magának harácsol. A tőkés a meg nem fizetett munkamennyiségből gazdagszik. – Ez a többletérték-elmélet téves, mert az árú értékét nem csak a munkamennyiség határozza meg, sem a munkára fordított idő tartama.”
De ez még korántsem minden:
„Marx abban is túlzott, hogy az egyetlen értéket produkáló tényezőt a munkában látta. Szerinte: minden tárgy annyi érték, amennyi munkát rejt magában. Ezzel szemben igaz, hogy a civilizáció nyersanyagai, például a szén, petróleum: nemcsak a munkának termékei. Nemcsak a munka, hanem például egy táj szépsége is lehet érték, amennyiben fokozza az idegenforgalmat.”
Aztán ott van a marxi elméletben amolyan mumusként a profit, mondván, az már önmagában bűnös dolog:
„Marx szerint a profit úgy keletkezett, hogy a tőkés vagy nem fizette meg az árú értékét (a termelő munkát), vagy értéken felül adta el az árút. Ezért a profit lopás! – Ezzel szemben a valóság az, hogy más az árúk használati értéke és más a csereértéke (a belső érték, piaci érték). Az ár függ a kereslettől is! A tőkést megilleti a nyereség, midőn rizikóval is: az árú benső értékét piaci értékké változtatja a kereskedő hozzáértésével. Az aránytalan profit igazságtalan. – Mérlegelendő az is, hogy a termelésben a fizikai munkás részben csak eszköz, melyet géppel is lehet helyettesíteni, fontosabb és értékesebb a tervező, munkát vezető elme a műhelyben és az eladás piacán egyaránt. Ha csak a munka érték, akkor az ember az igavonó állat értékére süllyed.”
Megdöbben Hajós, mennyire kilóg ama bizonyos a marxi teóriából e téren is, minthogy nem tisztázza az általa használt alapfogalmak jelentését sem:
„A tőke mivoltát lényegében definiálni Marx sem tudta.. A tőke közgazdasági értelemben, a munkával szemben minden gazdasági jószág, mely a termelés segédeszközéül szolgál. A termelésben tőke szükséges a nyersanyagok vásárlására, termelési költségek fedezésére, munkaeszközök vásárlására.”
Az emberi nem történelmében pedig csupán gazdasági erők küzdelmét és osztályharcok dúlását látó és láttató történelmi materializmus utópiájával szemben leszögezi:
„Az Engels szerint is „elsietett” eme Marx-féle elmélettel szemben való az, hogy a társadalmi élet nemcsak az elnyomottak és a kizsákmányolók harca; az emberi civilizáció a lángelmék és névtelen napszámosok együttes alkotása. Nem proletárforradalommal kell összezúzni a mai társadalmat, hanem az osztály- és érdekharcot törvényes eszközökkel igazságosan kell letompítani és a szociális kérdést intézményesen megoldani.”
Amint a fentebbi kritikából egyértelműen kitűnik, mint minden emberi természettel ellentétes eszmének, a marxizmusnak alaptévedése is az, hogy részigazságokat általánosít és állandósít a történelem egészében, legyen szó pénzről, profitról, tőkéről, társadalmi osztályok harcáról. Nem a kabáthoz varrja a gombot, hanem a gombhoz a kabátot.
De ami a legfőbb, leszoktatja híveit az erkölcsi, szellemi magaslatokra való eljutásról, és kizárólag vegetatív létre kényszeri őket. És ebben teljesen rokona a liberalizmusnak. Amiből rögtön megértjük, mi is következett be 1989-ben minálunk. Minden, csak nem rendszerváltozás. Ahogyan Raffay Ernő szokta mondani: a marxista akkor reggel fölébredt és mindjárt liberálisnak kezdte magát érezni..
„A lét határozza meg a tudatot.”, hirdette Marx, s szavai éppúgy beleivódtak a fejekbe, mint a földekbe a csernobili atomrobbanás radioaktív részecskéi. Csak az a kérdés most már, a kettő közül melyik fertőz legtovább?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info