És, tegyük, hozzá, szellemében butítanak. Mert erről van szó. A Szegedi Tudományegyetem gimnáziuma körömszakadtig ragaszkodik nevéhez. Ékes bizonyítékaként annak, hogy nemcsak fővárosunkban, hanem vidéki városainkban is folyik tovább a koponyazsugorítás.

A nevezett intézmény egyik tanára, Barok István, nyílt levelet írt a minap Novák Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztérium Család- és Ifjúságügyekért Felelős Államtitkárának, a gimnázium egykori tanulójának, a névadó megváltoztatása ellen tiltakozva. Nem idézünk belőle, elvégre az infantilizmusnak is van határa. Amit nyilván megérzett az államtitkár is, amiért így kommentálta azt:

„Tizenkét évet jártam Ságvári Endréről elnevezett intézményekbe, és tizenkét év alatt nem tanultunk semmit az iskola névadójáról. Nem volt példakép, és a névváltoztatás körüli vita sem újkeletű, a rendszerváltoztatás óta búvópatakként időről-időre felmerül. Talán nem véletlenül.”

Nem bizony. Hanem tanár urasága tegnap az ATV stábja előtt is hallatta hangját, megismételve levelében való tiltakozását. Nem, őfelőle tiltakozhat a névtörlés ellen bárki, tanártársaival huszonöt éve „harcol” a névért. Ságváriért, aki „hős antifasiszta”.

Hiába, szemében csak kétféle ember létezik. Fasiszta és antifasiszta. Kész, ennyi, nincs tovább. Ja és amúgy pedig nem történelmet tanít, nem. Testnevelést! Amivel amúgy persze semmi baj nincs. Azzal viszont van, hogy közmondásosan olyanba üti orrát, amibe nem kéne.

Nézem viszont az iskola honlapját, ahol arról, miért Ságváriról nevezték el az intézményt, fikarcnyit sem olvashatunk. Pedig van hat történelemtanára: Farkas Judit, Ruzsáli Zsolt , Filó Réka, Mészáros Tibor, Blazovich Péter, dr. Farkas Zoltán. Vajh miért nem őket szólította meg Rónai Egon az ATV műsorában?

Most hadd ne kezdjünk el névsort olvasni, ki mindenkiről lehetne elnevezni a Tisza-parti metropolisz egyetemének iskoláját. Csak ismételten szomorúságunknak adhatunk kifejezést. Vajh hány iskolában uralkodnak még ilyen áldatlan állapotok?

Fejétől bűzlik a hal, tartja a közmondás. Merthogy hazánkban háromféle történész van minden szinten, és ennek megfelelően háromféle történelemtanár is. Idézzük erről Raffay Ernő történészt (Harcoló szabadkőművesség. Küzdelem a katolikus egyház ellen, 2011):

„Ma Magyarországon eszmetörténeti-ideológiai szempontból alapvetően háromféle történész működik. Az első csoportba a még mindig tevékeny marxista-leninista ideológiai alapon tevékenykedő történészek tartoznak. Ők ott vannak az egyetemen, sőt a Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén is, s a legmagasabb tudományos beosztásokban mérgezik az emberek lelkét, persze nem mint kommunista pártharcosok, hanem mint csöndes és megkérdőjelezhetetlen szavú szakemberek. Ma már persze inkább marxisták, mint “nagyoktóberiszocialistaforradalmizó” leninisták. Egyik legfontosabb jellemzőjük (az osztályharc hangsúlyozása mellett) az istentelen, ateista fölfogás, amiben megegyeznek a következő csoportba tartozókkal.

A történészek egy másik csoportjába a neoliberális eszmei alapokon működő személyek tartoznak. Tudni kell, hogy a marxizmus-leninizmus-kommunizmus majdnem fél évszázados uralma után Magyarországon a liberális történészek (kevés kivétellel) sajátos módon keletkeztek: az ún. rendszerváltozáskor, 1990 egy kora tavaszi napján, kora reggel több marxista történész fölébredt, és liberálisnak érezte magát. Ez kétségtelenül nem annyira a szerves fejlődés, mint inkább az egészséges életösztön jele, hiszen a mai neoliberális történelmi-politikai-gazdasági korszakunkban ezzel a “bölcs eszmetörténeti metamorfózissal” ott lehetett maradni a tudományegyetemeken, és be lehetett kerülni az Akadémiára is, valamint el lehetett menni egyik-másik nyugati, amerikai egyetemre vendégtanárnak.

Vitathatatlan tény, hogy a liberális akadémikusok a marxista akadémikusok “szellemi alsótestéből” bújtak elő, s ma szinte minden egyetemi, akadémiai és médiafelületet megszállásuk alatt tartanak. Vannak persze olyan kategóriájú, önmagukat liberálisnak mondó tudósok is, akik valamelyik keresztény egyházhoz tartoznak. Szellemileg ez a legtorzabb fajta, mert a normálisnak tartható egyház alapvetően konzervatív világfölfogású, s nehéz elképzelni a kétfajta szemlélet szerves összekapcsolódását. A liberális református vagy liberális katolikus fogalma nemcsak az adott személy, hanem mindenekelőtt az adott egyház belső torzulását mutatja. Nem lehet véletlen például, hogy 1920 előtt a magyarországi liberális szabadkőműves páholyokba belépő keresztény papok közül kimagasló számban a református lelkészek, püspökök és teológiai tanárok voltak.

A történészek harmadik, legkisebb lélekszámú csoportjába a konzervatív fölfogású tudósok tartoznak. Ők elfogadják a történelemben helyenként és koronként valóban meglévő osztályharc létezését, s megértik a liberális individuum szerepét is a történelemben, de nem abszolutizálják e tényezőket. Ehelyett azt állítják, hogy a történelemben minden a lélek: a közösségi és az egyéni lélek. Az emberi lélek pedig az Istenség létezésének és teremtő erejének a következménye. Ebből következik, hogy a földi emberek történelemnek nevezett tevékenységét az Isten akarata intézi és szabályozza, az emberi lélek befolyásolásával. Ez adja a keresztény globalizmus gondolatkörét, szemben a marxisták és liberálisok egy-egy (adott helyen és adott időszakban egyébként fontos) részletet kiragadó történelem-fölfogásával, s szemben ugyanezeknek az anyagelvűségével és ateizmusával.

A konzervatív történetírás tartja hangsúlyosnak az ugyanazon lelki közösségbe, ugyanabba a nemzetbe tartozó emberek közös (kollektív) ügyeivel, a nemzeti ügyekkel történő foglalkozást és kutatást. Mivel a nemzet nemcsak nyelvi, szellemi, területi, hanem mindenek előtt lelki közösség, tehát isteni, örök tényező, semmiképpen sem mondható elavult kategóriának, mint ahogy a marxista és liberális, egymással szellemileg elsőfokú rokoni kapcsolatban lévő történészek hangoztatják.

A konzervatív történetírás személyei jelenleg a magyarországi állami egyetemeken jelentéktelen, az egyházi fönntartású felsőoktatási intézményekben valamivel erősebb pozicionális helyzetben vannak, míg a Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén elenyésző számban vannak képviselve. Az MTA történész osztálya napjainkban az ateista, anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe.”
Féltve, és nemcsak Budapesten, Szegeden is. De vajh még meddig?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info