De nem ám. Az ember nem hisz a szemének. A múlt pénteken rehabilitált Hóman Bálint szerintük a zsidók tömeghalálát támogatta. Úgy látszik, vannak, akik mindig csak másoktól várják el kötelezően az önkritikát, ámde önmaguktól soha. Amit ugyanis a „Néphazugság” a néhai tudós kultuszminiszterről a minap írt, csakis múlt századunk ötvenes évei „Szabad Nép”-félóráinak szellemi mélyrepülésére emlékeztethet.
Idézzük hát szombati számából Révész Sándort:
„Hóman Bálintot a bíróság pénteken rehabilitálta. „Hóman Bálintot az élet már rehabilitálta” – írta a Magyar Nemzet publicistája tizennégy éve, Hóman dísztemetésének alkalmából. Nos, Hóman Bálintot a bíróság rehabilitálhatja, az élet soha. Tudniillik sokkal többet tett ő honfitársai haláláért, mint életéért.”
Igen, mintha továbbra is az ötvenes években járnánk, „Szabad Nép”-et lapozva. Amikor elég volt a fekete autóba ültetéshez, ha valakinek a családi könyvtárában „Führer durch Budapest” című útikönyvet találtak. Merthogy az illető nyilván „náci”, ha a Führer „könyvét” birtokolja, ahelyett, hogy maga semmisítené meg, vagy szolgáltatná be az erre illetékeseknek.
Hóman bárkinek a haláláért is tett volna? Hihetetlen, mit el nem bír a klaviatúra. No de idézzük csak tovább Révész elvtársat!
„Szükségesnek tartotta a rutének, románok, szerbek, szlovákok, németek és persze a zsidók kitelepítését.”
Ami az utóbbiakat illeti, idéz Hómantól fél mondatot. Mi viszont most három bekezdést Magyar sors, magyar hivatás címmel közéleti megnyilatkozásaiból és tudományos publikációiból 1942-ben megjelent, 1945-ben indexre tett kötetéből:
»Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.
A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok – a történeti fejlődés szabályainak megfelelően – egy-két nemzedék múltán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti ortodox közösségből jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként vagy kényszerítve – ezt vitatni lehet –, de önálló sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez: az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket.
Ezeknek az újonnan jött elemeknek a a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.«
Ennyit hát Hóman zsidósággal kapcsolatos megnyilatkozásairól. Mint megannyiszor, ezúttal is olvasóinkra bízzuk az idézettek értékelését. Hanem lapozzunk! Révész szerint pontosan ugyanazt tette volna Hóman a ruténekkel, románokkal, szerbekkel, szlovákokkal, németekkel, amit velük.
Kérdezzük tisztelettel, hol, mikor? Hóman, amint megnyilatkozásai egészéből kiderül, a velünk élő, nyelvünket, műveltségünket, egész mivoltunkat elfogadó, tiszteletben tartó, netán abba beolvadni óhajtó nemzetiségekkel a Magyar Szent Korona országaiban való békés egymás élés hirdetője volt mindhalálig.
„Ez a nagyon okos ember nagyon hülyének tettette vagy torzította magát. Megkapta az auschwitzi jegyzőkönyveket. És azt jegyezte rájuk a saját kezével, hogy „nyilván a háború utáni németellenes propaganda számára készült”. Mentett egyeseket, miközben támogatta, amitől mentette őket. Tudta, hogy életet ment, tehát tudta, hogy tömeghalált támogat.”
Így Révész, aki szemmel láthatóan ott költ, ahol nem szégyell. „Megkapta az auschwitzi jegyzőkönyveket.” Ismerős szöveg. Olyan, mint volt egykor ugyanezen orgánumban az, hogy „fasiszta rágalom a szovjet csapatok Afganisztánba vonulása”. Aki ezt olvasta, tudta, csak legfeljebb tagadta, hogy – bevonultak oda.
„A rehabilitáció kormánypárti protagonistái viszont az idegenmentes, homogén Magyarország végzetes célkitűzésével együtt „Hóman becsületét” óhajtják visszaállítani. Azt azonban sajnos csak a náci birodalom, Hitler, a nyilasok és a tömeggyilkosok becsületével együtt lehet.” – zárja béljósi ítélethirdetését az antifasiszta frontharcos, csak azzal az eggyel nem számolva, hogy ideje bizony lejárt már.
Le bizony, és mindazoké, erőlködjenek bármennyire, akik nem veszik tudomásul, hogy végre megindult egy tisztulási folyamat társadalmunkban. Egyre többen megelégelték már ugyanis a szokásos címkéket és megbélyegzéseket. Szeretnék tudni, ugyan mit takar ténylegesen a „háborús bűnös” fogalma?
Ami pedig a Révész elvtárs emlegette „tömeggyilkosság” fogalmát illeti, illene tudnia, hogy ez képletesen is értendő. Az is gyilkos, aki lelket gyilkol, szellemet pusztít, miként ő és környezete. Ezért hát ne csodálkozzék, ha eljön a pillanat, amikor, ha csak képletesen is, de a bumeráng visszaüt. Ami fájdalmas, sőt halálos lesz.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info