Amint az újszülött csecsemő nem tud elszakadni édesanyja köldökzsinórjától, úgy a marxista-liberális tábor sem a hagyományos nevelési értékek tagadásától. Úgy tűnik, nem volt elég példa számára, hogy belássa végzetes tévedését ebben is. Önmegvalósítás címén a gyerkőc hadd tegye az iskolában is azt, amit akar – hirdetik mindmáig.
Mint a Néphazugság mai számában Révész Sándor. Aki szerint a hagyományos iskolák csak arra valók, hogy bennük „a rendetlen gyerek rendes rabbá cseperedjen”. Merthogy ezt tette valaha Klebelsberg Kunó a Horthy-korszakban, majd Ilku Pál a Kádár-időkben, s teszi Hoffmann Rózsa napjainkban. Merthogy a nevezettek egyenesen megfojtották a „tanszabadság”-ot és kalodába zárták az önmegvalósításra áhítozó, s csak ez által boldogítható gyermekeket. Nem úgy a nyugati társadalmak, melyekben a gyerkőc előtt nem állnak már sorompók, tilalomfák:
„Ahogy a nyugati társadalmak szabadságfoka nőtt, úgy lettek benne az iskolák is egyre szabadabbak, és úgy szaporodtak a személyiség-központú iskolák. A Waldorf, a Freinet, a Montessori, a Rogers stb. Ezek nem abból indulnak ki, hogy milyen gyerek jó a társadalmi rendnek, hanem abból, hogy milyen rend jó a gyereknek. Miként lehet boldogabb, sikeresebb, kreatívabb, miként bontakozhat ki leginkább az egyénisége, valósíthatja meg önmagát. Viszont: ahogy az önmegvalósítás kulcsszóból szitokszóvá válik, úgy válik a szabadságvágyó társadalom szabadságpusztítóvá.”
Helyben vagyunk, a Rousseau-i utópiánál. Ezt harsogják hívei már kétszáz éve. És az eredmény? Láthatjuk a fent nevezett iskolák tapasztalatai alapján. Funkcionális analfabétizmus, etikai nihilizmus.
Ráadásul minő ellentmondás! Hogyan legyen a gyermeknek önfegyelme, ha nem tudja cselekvésének irányát, korlátait? Ezzel persze nem törődnek a „modern pedagógia” utópistái. Mert igenis utópia az, hogy az „önmegvalósítás” a boldogság igazi ára a gyermekeknek. A rendnélküliség káoszhoz vezet.
Káoszhoz bizony, amikor is a diákok nemcsak egymást, hanem tanárukat is megverik, ha az a Pitagorasz-tételt akkor is le akarja nyomni torkukon, ha azok viszont Barbie babázni vagy éppen pornómagazint akarnak falni.
„Egészen kétségtelen, hogy a jónak, a helyesnek, az erkölcsösnek az ismerete alapja a helyes cselekvésnek. Nem cselekedhetik helyesen az, aki nem tudja, mi a helyes, mi az jó. A másik eleme a helyes cselekvésnek az erkölcsnek, a fölismert jónak az akarása. Ismerni kell a jót és akarni. Ezen alapszik a jócselekedet. Az első tehát a jónak az ismerete.”
Kiváló pedagógusunkat, Weszely Ödön professzort idéztük (Korszerű nevelési problémák, 1927) a néphazugságos bekezdés ellensúlyozásaként. Mert ha a fejük tetejére is állnak a „modern pedagógia” mellett körömszakadtig ragaszkodók, rend a lelke mindennek. A tanár tanítson, a gyerkőc meg tanuljon. Másként nem megy.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
