- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ha magyart támadnak meg, az nem rasszizmus?

E mondatban fogalmazható meg talán legtalálóbban a kettős mércézés. Persze korántsem csak reánk, hanem másokra, így például a franciákra vonatkozóan is. Ahol hazájukban azért, mert a minap egy fiatal, garantáltan nem francia párt kiraboltak, a belügyminiszter már úgy beszélt, mintha az egész francia nemzettel történt volna ez. De ha történetesen ez egy franciával történik, a franciákkal szembeni rasszizmus megnyilvánulásaként tekintené?

Az MTI, majd a Mazsihisz honlapja tegnap arról tudósított, Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter „nemzeti ügy”-nek tekinti az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcot néhány nappal azután, hogy „egy fiatal zsidó párt azért bántalmaztak és raboltak ki, mert a támadók a származásuk miatt azt feltételezték róluk, hogy gazdagok”. Náluk van ugyan „Európa legjelentősebb, mintegy 500-600 ezer fős zsidó közösség”-e, a most történtek miatt azonban „a nyugtalanság érzése hatja át”.

Amint megtudtuk, a három delikvenst már őrizetbe is vették, és „azóta a nyomozás megállapította: a gyanúsítottak azért szemelték ki a párt, mert tudták róluk, hogy zsidók”. Érdekes. Először arról volt szó, azért tették, amit, mert pénzre vágytak. Most meg eszerint csupán származásuk miatt. Ki érti ezt mégis?

Cazeneuve ugyanakkor arról is beszélt, hogy romlik a francia gazdasági helyzet, s egyre nyíltabb az „antiszemita hangulat”. Okait azonban nem részletezte. Nem ecsetelte konkrétan, e helyzet miatt kik a döntően felelősök. Franciák, vagy netán – mások? Viszont megszólalt mellette Roger Cukierman, a Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsának elnöke, aki szerint „a zsidók veszélyben érzik magukat, van, aki már el is hagyta Franciaországot”.

Tehát az érintettek „veszélyben vannak” úgyszólván mindenütt, de Európában, főleg Franciaországban, különösen is. Ahol Izrael és az Egyesült Államok után a legtöbben élnek közülük. És ahol nem akármilyen törvényjavaslatra bólinthat rá a párizsi parlament. Ugyanis, tudtuk meg szintén az MTI-től és a Mazsihisz honlapjától szombaton, ha jóváhagyják, „a francia vasúttársaság 60 millió dolláros kártérítést fizet az azoknak az amerikai állampolgároknak, akiket a második világháború alatt a francia állami vasúttársaság (SNCF) vagonjaiban deportáltak”. Így ők, akik „amerikai állampolgárságú holokauszt-túlélők, személyenként megközelítőleg százezer dolláros összeget kapnak, házastársaik és leszármazottjaik több tízezer dollárra számíthatnak”.

De maradjunk csak pátriánknál! Ha valaki a Szent István Bazilika előtti rácsozatot megrongálná, minek minősülne? Csupán garázdaságnak, vagy rasszista bűncselekménynek?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info