Mondhatnók, nem mindennapi naivitásra vall a kérdésnek már a felvetése is. Csakhogy mivel manapság a közfelfogás szerint titkos társaságok és mozgalmak iránt egyre szélesebb körben érdeklődnek, korántsem az.
Michael Bradley könyvéből (Titkos társaságok könyve, 2006) megtudjuk, hogy a szabadkőművesség mai hatalmának mértékét „senki sem ismeri”. Kérdés akkor persze, hogy ha ez így van, akkor a szerinte jelenleg világszerte működő százezer páholy több mint hatmillió szabadkőművesére is vonatkozik-e ez?
Akár igen, akár nem, egy azonban biztos, éspedig az, amit a Magyar Kultúra (MK) című társadalmi és tudományos szemle 1915-ben lakonikusan így fogalmazott meg: „A szabadkőmívesség azt is titkolja, hogy titkolózik.”
Csak hát ugye ama bizonyos sem jár mindörökre a kútra, s hogy mennyire nem, az orgánum erre eklatáns példával is szolgált:
„Az 1910. év tavaszán nagy konsternáció keletkezett a páholyokban, amiről hivatalos lapjuk, a Kelet tett tanúbizonyságot. Áruló, a szabadkőmíves titkok elárulója után kutattak a testvérek. A Kelet 1910. februári számának 36. lapja ugyanis „Hivatalos rész” cím alatt így referál a „szövetségtanács” üléséről:
»D. testvér bejelenti, hogy a Katholikus Népszövetség egyik ülésén a szabadkőmíves titkokról szenzációs felolvasást tartottak. A felolvasó a szabadkőmívesség minden titkát feltárta a hallgatóságnak, még magát az idei évszót is! Annyi tökéletesen beigazolódott, hogy mi az ellenségnek tökéletesen el vagyunk árulva.«”
Ezt követően a MK idézte Emil Vandervelde, a belga szabadkőművesség egyik vezéralakja nyilatkozatát (Világ, 1910. október 29.): „Indokolt a szabadkőművesség sokszor megrótt titkossága, mert egyedül ez teszi lehetségessé sok kiváló, de a kormánytól függő egyéniség számára, hogy meggyőződésének élhessen.” Amihez a MK kommentárként ezt tette hozzá:
„A ravaszul megfogalmazott kijelentés voltaképp kioktatás a testvérek számára arról, hogy lehet tekintélyes állami pozíciókban elhelyezkedni s egyidejűleg összeesküvő forradalmárnak lenni; hogy lehet a magyar királyi udvari tanácsosi cím árnyékában hűsölni s egyidejűleg, mint szabadkőmíves nagymester köztársasági propaganda élén állni – titokban. A Kelet 1910. 2. számából pedig arról értesülünk, hogy »a Március-páholy körlevélben köti lelkére minden páholynak a titoktartást, mert a sötétség ellen való küzdelem előkészítése a titokzatosság jótékony leple alatt forr és érlelődik«.”
Alighanem száz szónak is egy a vége, a kérdés csak az, hány korsónak kell még járnia a kútra, hogy eltörjön, azaz hány hasonló példa idézése szükséges ahhoz, hogy a címbeli kérdésre igenlő felelet szülessen végre?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info