Jó ideje világszerte, de napjainkban talán még jobban, mint valaha, úgy próbál élni a legtöbb ember, mintha nem is tudná, hogy bizony nem önmagától lett, hanem Isten teremtette. Ezért neki, mint Teremtőnek, annak teremtményeként igenis engedelmességgel tartozik. Ha nem így tesz viszont, könnyen a Titanic sorsára juthat.
Az egykori brit hajóóriásról, a Titanicról, készítői nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy ez aztán a világcsoda, hiszen hosszúságában felülmúlja minden addigi építmény magasságát. „Az Úristen sem tudná elsüllyeszteni”. Aki viszont mégiscsak másként ítélt. Miért? Mert akik így beszéltek róla, gőgjükben önmagukat tekintették Teremtőnek.
Fattinger József német hitoktató „Der Katechet erzählt” című kötete nyomán Solymoss Vendel bencés atya könyvében (Tanít az élet (Szónoki példatár), 1938) mindennek kapcsán nem véletlenül olvassuk ezt:
„A világháború borzalmai nem tudták elmosni a Titanic nevű óceánjáró hajóóriás tragikus pusztulásának emlékét. Néhány évig repült ez az utasszállító hajó azzal a rendeltetéssel, hogy első útján Amerika felé győzze le gyorsaságával az eddigi hajókat, tehát hogy szerezze meg az „Óceán kék szalagjá”-t. De a gőzös jéghegynek futott és néhány óra múlva elmerült a hullámsírban. Köztudomású, hogy a hajó sorsának eldőltekor a hajó énekkara egyházi énekbe kezdett, és hogy a fedélzeten felhangzott annak a szép anglikán éneknek dallama, amelyben oly meghatóan rajzolódik meg a keresztény életnek és halálnak képe:
Feléd, jó Istenem, én Istenem,
Vágyódik szüntelen én hű szívem!
Repülnék szárnyakon, hő vágyam merre van
Fel, Hozzád, Istenem, én Istenem!
Tudom, hogy arcodat megláthatom,
Véget ér egykoron sok bánatom.
Angyalid karján át szállnom segíts nekem!
Fel, Hozzád, Istenem, én Istenem!
Tövises, szűk úton a mennybe fel
Vándorló gyermeked mikor jut el?
Sóhajom végszava e hő ima legyen!
Fel, Hozzád, Istenem, én Istenem!
Repeső szárnyakon, felhőkön át,
A csillagok felett, fel, fel Hozzád!
Kebleden a helyem, óh emeld a szívem!
Mind közelebb Hozzád, én Istenem!
Bárcsak korunk embere is ezt énekelné, bár Őhozzá igyekezne közelebb jutni, nem értékelve túl az evilági javakat. Hiszen Odaátra nem vihetünk magukkal semmi földi kincset. Csak a szeretet megnyilvánulásait Isten, önmagunk, családunk és nemzetünk iránt. Mert ahogyan a Titanic, mi is elsüllyedhetünk, ha nem követjük Istent.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info