Miközben a média fősodra másról sem papol, mint arról, mennyire eltapossa a kormánypolitika a hazánkban saját reneszánszukat jó ideje megélőket, milliárdok jutnak a költségvetésből – de továbbra sem a magyar hősök emlékezetére. Nem, mert olyasmi természetesen csak nekik járhat.
A Mazsihisz honlapja tegnap az MTI nyomán főhírként közölte, hogy a jövő évi költségvetés 4,7 milliárd forintot különített el a „magyar zsidó emlékezet”-re. Arról, hogy ez miből is áll, nem kaptunk persze ezúttal sem bővebb információt, noha ezen összeg előteremtéséhez van ugye köze azért a zsidóknak mégsem minősülő magyar adófizetőknek.
Annyit tudtunk csak meg még belőle, hogy „a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány részére 58 millió, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány részére 220 millió forint támogatást irányoztak elő”, s hogy „a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatására 4,44 milliárd forint szerepel a büdzsében”.
Ezek után nyilván az sem meglepő, hogy a 4,7 és 4,44 milliárd közötti különbözet konkrét felhasználásáról sem kaptunk további tájékoztatást. De ami a legfőbb, arról sem, kaptak-e mégis, és ha igen, mennyit például azon intézmények vagy személyek, akik kizárólag a mi magyar hőseink emlékezetét ápolják életművük méltó felderítésével és bemutatásával?
A kérdés persze borítékolható. Miként talán az is, miért most került fel oly hirtelen ez a hírcikk oldalukra. Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából mintha eléggé áthallásos üzenete lenne ugyanis. Eszerint emlékezni csak a társadalom bizonyos szegmenseire illik, nem is akármennyiért?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info