A múlt héten pódiumbeszélgetés volt korunk egyetlen magyar szépírója, Pozsonyi Ádám és e sorok írója között. Ismét csak azt konstatálhattuk, hogy az, ami jelenünkben irodalomnak neveztetik, mennyire nem konzervatív, azaz életpárti, mennyire nem fogalmaz rögvest érthetően. Miközben persze nyíltságról, őszinteségről hadovál.

Pedig akkor még nem is olvashattuk Nádas Péter legújabb agymenését, a Néphazugság tegnapi számában Vári György Nádas Péterrel megjelent interjúját. Amelyben Nádas úgy tett, mintha ő és liberális pennaforgatói – mert, lássuk be, ha azt írjuk, írók, egy tucatnyi klasszikusunktól kellene bocsánatot kérnünk, amiért sorukba iktatjuk őket – mindig holtbiztosan tudnák, mi is a feladatuk. Aminek viszont rajtuk kívül bizonyára senki nem felel meg maradéktalanul. Mészöly Miklósra hivatkozva ugyanis azt írta:

„Az ő ideális társadalmában a politikusoknak anyaszült meztelenül kell a szószékre állniuk és ott meztelenül beszélniük. Egy másik írásában Heinrich Himmlert meztelenül nézi meg egy zuhanyozóban, ahol Himmler vastag szemüvege bepárásodik, le kell vennie, s nem lát többé. Mészöly részletesen leírja a védtelenné vált Himmler heréit. Mészöly az emberi mezítelenségben, az átláthatóságban, a nyíltságban látta a civilizáció legbiztosabb zálogát. Minden leplezett, minden homályos, minden színfalak mögött zajló gyanús volt a szemében, ahogy az enyémben is.”

Nos, kár, hogy a „színfalak mögött” zajlódó események valahogy még annyira sem tükröződnek műveiben, mint mondjuk a mogyorós táblában a mogyoró. Nyomelemekben sem. Hiszen lapozzuk csak fel bármelyik opusát bárhol! Melyikben tükröződik például Trianon vagy 1956, vagy intermezzóul hazánk 1945-ös kommunista megszállásának csupán egyetlen borzalma, netán a szabadkőműves páholyok korántsem ingyen kalács és kakaó osztogatásában kimerülő tevékenysége?

De nem kevésbé árulkodóbb végső bekezdése sem, amelyben arról hadovált, hogy a „kispolgári hazudozás”-ok, az „élethazugságokká összeálló elfojtások és elfedések a személyiség súlyos torzulásához vezetnek”. Vajh mikre gondolhatott? De hamar konkrétabbá tette a dolgot: „a rejtőzködés, ez az álságosság magyarázza akár a fajüldözést is”. Rejtjeles beszédnek tűnik. Persze aki belelát Nádas veséibe – ami azért nem is olyan nehéz! -, csakhamar rájöhet a lényegre. Arra, hogy a minden nemzet, csak a magyar iránt nem éppen liberális szerző szerint tehát a magyarság általi néhai „fajüldözés” azért volt, mert nem ismertük fel bűnös voltunkat, amiért magát Trianont kaptuk a nyakunkba, ezért aztán másokon álltunk bosszút.

Nyíltságot várnak el másoktól a liberálisok, miközben ők elkendőzik szándékaikat? Nos, esztétika ide, esztétika oda, Pozsonyit idézve újra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info