A Néphazugságnál már tényleg olyan a rendtől való félelem, mint a sportolóknál az edzőterem. Akkor érzi magát csak elemében, ha edzésként azok mellé áll folyton, akik megannyi kísérlet ellenére sem akarnak beilleszkedni a munkaalapú társadalomba. Csakhogy hiába rettegnek háza táján, nem adják fel magukat a rendpártiak!
Nem bizony, hiába is reménykednek ebben. Pénteki lapszámukban azon keseregnek, hiába oszlatta fel a bíróság jogerősen a Szebb Jövőért Egyesületet, félő, hogy újraszerveződik, csak más néven, de változatlan célokkal:
„A feloszlatott egyesületnek viszont két hétre sincs szüksége ahhoz, hogy újjászervezze magát. Hét végén lesz a zászlóbontás: önvédelmi mozgalommá alakulnak át. Mintha mi sem történt volna.”
Önvédelmi mozgalom? Magyarországon, magyaroknak? Micsoda merészség! Meddig lehet ezt eltűrni? Micsoda dolog, hogy ráadásul még a jogvilágban is akad, akik a pártjukat fogja?
„Az egyik jogvédő szerint törvényesen nem lehet megakadályozni, hogy egy feloszlatott szervezet tagjai új szervezetet alakítsanak. Majd csak az ügyészség léphet, feltéve, hogy törvénysértőnek találja a működésüket. Utána megint jöhet a bírósági eljárás. A másik jogvédő szerint adott a törvényi lehetőség, a hatóságoknak már most intézkedniük kellene az újra összeálló társasággal szemben.”
Már most intézkedni, tételes bűncselekmény hiányában? Elfogadott jogelv, hogy „nullum crimen, nulla poena sine praevia lege poenali”, vagyis csakis az ítélhető el, aki olyasmit követ el, amit elkövetésekor a hatályos törvények büntetendőnek nyilvánítanak. Igen, csakis az.
De úgy látszik, a Néphazugság szénája sem áll jobban jogismeret dolgában a fentebbi jogvédőénél. Hírcikkét ugyanis ekként zárja:
„Senki ne várja hát tőlünk, hogy szabatos jogi instrukciókkal lássuk el az arra illetékeseket. Nem is tudnánk, nem is akarjuk. Csak abban vagyunk biztosak: valami nem stimmel, ha a szélsőjobb rendre talál jogi kiskapukat, hogy a képünkbe röhöghessen. Rosszul érezzük magunkat tőle. Nem használ az egészséges életmódnak.”
Arra, mi szüli a „szélsőjobb”-ot, kár ugye akárcsak egy szót is vesztegetnünk. Nem, ennyire még azért a Néphazugságnál sem lehetnek stupidok! Akárcsak arra, milyen is valójában az egészséges életmód. Kár erőlködniük annak megmutatásával. Ez miránk vár. A többségre. Akik munkaalapú társadalmon alapuló szebb jövőt várnak.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info