Látva korunk morális mélyrepülését, aligha lehet kérdés, mennyire szükséges a hit- és erkölcstan kötelező tantárggyá tétele. Legalábbis azok körében, akiknek volt gyermekszobájuk. Nem így a balféltekén. Ott a hit- és erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetésénél ártóbb lépést keveset tudnak elképzelni.
A Néphazugság megint csak hozta régi formáját. Keddi számában Czene Gábor arról számolt be, hogy a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi kutatóközpontjában rendezett beszélgetésen Gábor György vallásfilozófus „ízekre szedte a fideszes alaptörvény preambulumát, a Nemzeti hitvallás címet viselő bevezetőt”. Merthogy már az elnevezés is „súlyos ellentmondást hordoz”:
„A „hitvallás” teológiai értelemben egy hitében homogén közösség hittételeinek foglalata, amely tértől és időtől független, egyetemesnek elismert igazságot jelenít meg. A modern nemzetfogalom ezzel szemben sokszínű, heterogén közösséget feltételez.”
Mondja ezt egy olyan valaki, akinek világnézete szintén hiten alapul. Csak az övé
éppen egy osztály, család és legfőképpen vallás nélküli társadalomén. És még ő mer beszélni „súlyos ellentmondás”-ról a kifejezések használata terén! Hiába, bőrét ő sem vetkezi le. Egyenesen elviselhetetlenek számára már bizonyos szavak is. Olyanok, mint Isten, Krisztus, egyház, papság, sőt maga a hit és a vallás is:
„A vallásfilozófus számára az sem világos, hogy egy szekurális, világi berendezkedésű ország alkotmányában mit keresnek szakrális kifejezések. A „keresztény Európára” történő utalás kapcsán megjegyezte, hogy Európát eredetileg a görög-római (pogány) tradíció határozta meg, ezt követte a zsidó-keresztény hagyomány, majd erre épült rá a humanizmus és a felvilágosodás. Az alaptörvény olvastán Gábor Györgynek olyan benyomása támadt, mintha közjogi kiváltságokkal akarnának felruházni bizonyos egyházakat.”
Arra, mi jogon említi egy lapon a görög-római hagyományt a felvilágosodással, vagy mi értelme a keresztény hagyománynak a zsidóéval való egybekapcsolásának, kár persze szót vesztegetni. Ilyen alapon akár a kört is lehetne négyszögesíteni. Döbbenetesebb ennél a fentebbi nyilatkozathoz való keresztény asszisztencia. A beszélgetés során ugyanis Wildmann János teológus, az Egyházfórum című folyóirat alapítója is megszólalt. Bár ne tette volna! Merthogy csak sületlenséget mondott:
„Az egyházaknak hitelességük érdekében le kell mondaniuk privilégiumaikról (sok esetben most nem lehet ellenőrizni a pénzek felhasználását), és születnie kell egy új egyházi törvénynek, amely megfelel az európai normáknak.”
Kérdés, az „egyházak” kategóriába beleértette-e az újabban „egyházszámba” menő Mazsihiszt is? Erről nem nyilatkozott. Viszont annál inkább egy egyházfóbiás beszélgetőpartnere, Fábri György, aki előrebocsátotta, „nem az ELTE kommunikációs főigazgatójaként, hanem az evangélikus egyház északi egyházkerületének felügyelőjeként vesz részt a fórumon”. Aki szintén felélesztette az ötvenes évek harcias antiklerikalizmusát.
Elmondta, hogy az általános iskolákban a hit- és erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetésénél ártóbb lépést keveset tud elképzelni. Már csak azért is, mert így a „kisegyházak”-nak nem jut esélyük. Magyarul a szektáknak. Amik ugye abszolúte nem ártalmasak, nem pénzlenyúlók. Annak csak a kereszténység minősül, maga a katolicizmus. Mondom, mintha az ötvenes években járnánk, valamelyik Szabad Nép-félórán.
Nos, ha az Egyházat – amiből csak egy van, éspedig az, amit maga Krisztus Urunk alapított, a római katolikus – valóban joggal érheti kritika, akkor azért, amiért annak soraiban nem kevés az olyan világi és klerikus, amilyen a fentebbi két megnyilatkozó. De reméljük, még több, amelyik nem, és ennek jeleként a hit- és erkölcstan tantárgyként való bevezetésénél hasznosabb lépést keveset tud elképzelni.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
