- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Hiába is tiltakozik a Mazsihisz, megkezdődött végre Hóman Bálint rehabilitálása

Nemzeti médiumaink, élükön hírportálunkkal, az elmúlt években számtalanszor szorgalmazták a néhai kiváló történettudós akadémiai rehabilitálását. Nyilván ennek is köszönhető, nem is szólva a szakma szélesebb rétegeinek támogatásának, hogy ez megkezdődött október 6-án. A Mazsihisz legnagyobb bánatára, persze.

De hát kit is érdekel a Mazsihisz, kérdezhetnők. Egyre kevesebbeket. Amiért erre való minapi reakciójáról mégis szólunk, csupán azért van, hogy újfent jelezzük: nem kis szerepe volt abban, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a tudós történész életművének tisztázása megindulhasson felsőbb helyeken is. E folyamat állomásairól természetesen időben beszámolunk majd, addig is azonban lássuk, mennyire nem képesek a Síp utcai – Heisler Andrást idézve – „kifinomult emlékezetkultúrájú”-ak differenciáltan értékeli történelmünk nagyjait.

Honlapjukon tegnap közölték bizonyos Fekete György nyugdíjas történelemtanár egy korábbi írását Hómanról. Amiben semmi új nincsen persze. Bevezető bekezdésében olvassuk:

„Ez év október 6-án megkezdődött Hóman Bálint perújítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken, az egykori minisztert 1946-ban ítélték életfogytiglani fegyházbüntetésre, 1950-ben meghalt.

Látszólag ez eleddig kifogástalan szöveg. De csak látszólag. Merthogy először is, Hóman nem 1950-ben, hanem 1951-ben adta át lelkét Teremtőjének, másodszor egyenesen történelemhamisítás számba megy vele kapcsolatban az a lakonikus szó, hogy „meghalt”. Nem, nem egyszerűen meghalt, hanem addig kínozták, míg szíve felmondta a szolgálatot. Halálba kergették. (Ennek részleteiről Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos „Vádló bitófák” című művében részletesen ír.) Aztán ekként ecseteli Fekete Hóman „bűneit”:

„1. 1941. június 26-án megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést, ez háború utáni büntetőperének egyik vádpontja lett.

2. A zsidótörvények előkészítésében és megszavazásában is részt vett.

3. 1943/1944 fordulóján harminc párttársával együtt írásban követelte Kállay Miklóstól, az akkori magyar miniszterelnöktől a zsidók deportálását.

4. Részvételével működött a Horthy-féle kiugrási elképzelések meghiúsítására 1944. szeptember végén alakult, az ún. Törvényhozók Nemzeti Szövetségét irányító Végrehajtó Bizottság, s ezáltal hozzájárult a háború meghosszabbításához a magyarság számára, mert így közvetve ugyan, viszont mégis számonkérhetően, utat nyitott a saját, “második lépcsős” hatalmi pozíciójából is az azután bekövetkezett tragédiák és borzalmak nem jelentéktelen hányadának; cselekedve ezt abban az időben, amikor minden bizonnyal már tudott Auschwitzról és más – idevágó – szörnyűségekről.”

Nem fogjuk olvasóinkat ezúttal sem infantiliseknek tekinteni, így nem kívánjuk Hóman pályáját ecsetelni. Csak arra a stupidságra – mert ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehet másnak nevezni – mutatunk rá, amivel Hóman rehabilitálása elleni tiltakozását indokolta:

„Természetesen Hóman történeti munkái a jövőben, úgymint a legutóbbi időkben, a szükségleteknek megfelelően folyamatosan kiadandók, illetve a szaktörténészi tevékenysége méltánylandó, munkássága – a maga helyén és értékén – az oktatás keretei között tartandó. Ellenben Hóman Bálintnak soha nem lehet már helye a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között, mert ez ellenkezne a jó erkölccsel.”

Szóval egy szaktörténésznek pusztán politikai felfogása miatt nincsen helye egy őket tömörítő akadémián! Tömény ötvenes évek, írhatnók erre. Joggal. Megáll az ember, esze, mi mindenre képesek egyesek, akik továbbra is nagyágyúknak képzelik önmagukat. Merthogy e felfogás szerint, legalábbis ha következetesek vagyunk, ugyanilyen jogcímmel mondjuk akár Balassi Bálint sem lehetne irodalmi tananyag, éspedig meglehetősen szabados erkölcsi élete miatt, mondván, vizet prédikált, de bort ivott.

Ember legyen hát a talpán, aki a Síp utca világnézeti kacskaringói között egyensúlyozni tud. Már ha ilyen van egyáltalán. Egy azonban biztos. Hiába is tiltakozik a Mazsihisz, megkezdődött végre Hóman Bálint rehabilitálása. Mert az ő neve akkor is fenn fog maradni, amikor Fekete Györgynek már bizony híre-hamva sem lesz.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info