Úgy tűnik, mégis van helye a józan paraszti észjárásnak vén kontinensünkön. Legalábbis, ha igazak azon elemzők állításai, akik szerint a legfőbb multinacionális üzletlánc, a brit Tesco, radikálisan csökkenő árueladásai miatt megválni fog kényszerülni külföldi, így magyarországi érdekeltségeitől. Amit csak üdvözölni tudunk.
Nem feladatunk, hogy feltárjuk, mekkora pusztítást végeztek eddig is a multinacionális üzletláncok, élükön a Tescóval. Gazdaságelemzések tucatjai tárták fel, milyen silány termékeket terjesztenek, s hogy áruházaikban mennyire áldatlan higiéniás állapotok uralkodnak. Mégsem történtek működésük megváltoztatására hathatós állami intézkedések, holott erre egyre nagyobb lett az igény, hiszen lenyomták a kisipari termelők termékeinek árait, hogy őket tönkretegyék, s aztán felemeljék a saját selejtes áruikért kért összegeket.
Úgy tűnik tehát ennek alapján, hogy hajszálpontosan úgy működtek, mint a kommunizmus egykor. Kívülről nem, csak belülről lehetett szétrobbantani. Mert a Potemkin-falvak létezéstechnikáján alapultak. A díszletek mögött nem volt semmi. Amit egy ideig lehetett leplezni, de persze nem sokáig. Egyre többen döbbentek rá ugyanis, hiába olcsóbbak termékeik, mint a valódi termelőké, ha minőségük egyáltalán nem éri el azokét. Így aztán beteljesedőben van már rajtuk a közmondásos igazság: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Mint most a jelek szerint a Tesco.
A Néphazugság mai számában Batka Zoltán hírcikkéből megtudjuk ugyanis, hogy a Morgan Stanley pénzügyi tanácsadó és szolgáltató vállalat elemzői szerint „a Tesco akkor járna el helyesen, ha részben vagy egészben megválna külföldi, a többi között magyarországi érdekeltségeitől, és erőit a hazai, brit piaci pozíciói megtartására, növelésére fordítaná”. S ha a Tesco vezetése jövőre az eladás mellett dönt, akkor a kelet-európai leánycégeket is piacra dobhatja, köztük a magyart.
Merthogy, folytatódik az elemzés, a Tesco eredményei folyamatosan romlanak: „Az idei második negyedévben 4, 5 százalékkal csökkentek az eladások: ilyen mértékű visszaesésre 1993 óta nem volt példa.” Most viszont már van. Úgyhogy a hazánkban két évtizede jelenlévő üzletlánc jelenleg hat tucat hiper- és két tucat szupermarketjének a jelek szerint befellegzett. Hiába, a korsó is csak addig jár a kútra, míg el nem törik.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info