- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elszólás odaátról: „Mi magunk vagyunk a legjobban tele gyűlölettel és előítéletekkel egymás ellen”

Régi tapasztalat, hogy azok, akik a toleranciát, az emberi jogok kölcsönös tiszteletben tartását kérik folyton számon mindenkin, érdekes módon a legkevésbé járnak ebben az élen. Volt, aki a minap arról hadovált, hogy Wass Albert, Tormay Cécile, Csurka István és Prohászka Ottokár a „leghírhedtebb zsidófalók” közé tartoznak, de olyan is, aki elszólta magát a Zoltai Gusztáv új tiszte körül odaát dúló belháború kapcsán: „Mi magunk vagyunk a legjobban tele gyűlölettel és előítéletekkel egymás ellen.”.

A Néphazugság szombati számában Révész Sándor azon csodálkozik, ha a kormány „zéró toleranciá”-t hirdet az antiszemitizmussal szemben, miért nem tiltja be egyes szerzők olyan szövegeit, mint amilyen Márai Sándoré:

„A zsidóság. Két frontja van ma: egyik kapitalista, másik bolsevista; egyik a vagyonát védi minden áron, másik az életét. De mindkét tábor megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják.”

Merthogy aki ilyet ír, szerinte tűrhetetlenül viselkedik. Mint rajta kívül Németh László, Sinka István vagy Csoóri Sándor, nem is szólva a „leghírhedtebb zsidófalók”-ről, Wass Albertről, Tormay Cécile-ről, Csurka Istvánról és Prohászka Ottokáról, akiknek „nincs rá esélyük, hogy a zéró tolerancia jegyében elítéljék, és a nyilvánosságból kizárják őket”, amit ezek után furcsa módon ő maga se pártolna. Szóval eszerint akkor lehet őket amúgy tanítani, de csak szövegeiket meghúzva?

Leghírhedtebb zsidófalók! Az ember nem hisz a szemének. Ha én valakikről megállapítom, milyen negatív tulajdonságokkal rendelkeznek, rögvest elpusztításukon gondolkodom? És ha tulajdonságaikat nem tekintem eztán sem pozitívoknak, partvonalon kívülre kell kerülnöm?

De maradjunk csak a nevezett orgánumnál! Vasárnapi számában Czene Gábor arról számolt be, milyen belháború dúl a Mazsihisz berkeiben Zoltai Gusztáv új megbízatása miatt, akit ennek részeként a Dohány utcai templomkörzet elöljárósága pénteken visszahívott posztjáról, őt árulónak tartva. Több se kellett! Facebook-bejegyzésében Szabó György, a Mazsök (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) kuratóriumi elnöke Zoltai felmentését „káros, durva és otromba” lépésnek nevezve ezt írta:

Mi állandóan megértést és előítélet-mentességet kérünk számon a társadalmon, de közben mi magunk vagyunk a legjobban tele gyűlölettel és előítéletekkel egymás ellen. A bojkott szemlélete úgy látszik saját házukon belül is pusztít. Ha valami vagy valaki nem tetszik, akkor kirúgjuk, meghurcoljuk. Kilépünk, bojkottálunk, kizárunk, elutasítunk, és erkölcsi magaslatokból lefelé kiabálva boldog-boldogtalannak fenyegetve nyilatkozunk. Gratulálok! Csak így tovább. Ebben az ütemben nemhogy sok barátunk nem marad, mire feleszmélünk, egészen apró darabokban találjuk magunkat.”

Mindezeket olvasva aligha kétséges, van-e földre szállott pokol. Ahogyan Aquinói Szent Tamás már oly régen megmondta, a pokol attól pokol, hogy benne a szeretetnek írmagja sincsen, hiszen a benne lévők legnagyobb szenvedése éppen az, hogy egymást is gyűlölik. Sőt, tehetjük hozzá a most idézett elszólás kapcsán, a legjobban talán éppen egymást. Így hát egy pillanatig sem irigyeljük azokat, akik – odaát vannak.

Ifj.Tompó László – Hunhír.info