- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Felháborító: nem a világhatalom, hanem a nemzetállam az ellenség

A közismerten nemzetállam-ellenesek előtt semmi sem szent, arroganciájukban nem ismernek határokat. Mindenfelé kinyújtják csápjaikat. Így Erdélybe is, ahol Markó Béla más sem tesz éjt nappallá téve, mint hogy arról győzködje ottani véreinket, nem a világhatalom, hanem a nemzetállam az ellenség.

A Néphazugság pénteki számában úgy nyilatkozott, mintha az erdélyi magyarság felhatalmazta volna erre. Csakhogy remélhetjük, Markónak ottani magyarjaink vélhetően aligha lesznek hálásak a többes szám első személyért. A Ceauşescu-korszakra visszatekintve ugyanis imígyen írt:

„Nem akartunk egy kommunista nemzetállamban élni. Semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”

Mármint a nemzetállamé. Ami neki egyenesen „rémálom”. Sőt maga a nemzet fogalma is. Aggódik, hogy a „nemzetállami koncepció”-t nemcsak Bukarest, hanem Budapest is meg akarja valósítani, amiért „a magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszéde szembehelyezi egymással az egyéni és a közösségi jogokat, illetve a nyugati típusú, általa liberálisnak nevezett államot a nemzeti érdekkel”.

Persze eddigi ámokfutásai után mit is várhatnók egy Markótól? Csak remélhetjük, hogy ottani magyarjaink hozzánk hasonló felháborodással fogadják szavait.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info