- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Nem mi állítottuk: „A holocaustáldozatok száma nincs korrekt módon eldöntve”

Különös egy világ a politikai életben a bal félteke. Fel-felbukkannak vizein holocaustügyben a médiasodor fő ágával időnként szemben evezők is, mint Karsai László. Vagy mint az a képviselőjelöltjük, akitől való a fentebbi mondat.

A Néphazugság tegnapi számában az alábbiakat olvashattuk:

„A XVI. kerületben szélsőjobboldali blogokkal összefüggésbe hozott Büki Tamást indítja a baloldali összefogás képviselőjelöltnek – számolt be az mno.hu a Hír TV tudósítására hivetkozva. A helyi Fidesz szerint a civilben orvos jelölt több esetben is holokauszttagadásba keveredett. A hírek szerint a Molnágörény.blog.hu-t egy XVI. kerületi önkormányzati képviselő, Büki Tamás szerkeszti. Bükit a DK, az MSZP, az Együtt–PM és a liberálisok is támogatják. Tagadja, hogy ő szerkesztené a blogot, de azt elismerte, hogy szokott írni az oldalra.”

Majd ezután közölte Büki alábbi bejegyzését:

„Ami pedig a holokauszt áldozatszámát illeti, az bármilyen furcsa, ahány forrás, az annyit mond, úgyhogy én nem a tényét kérdőjelezem meg, hanem azt, hogy az áldozatok száma nincs korrekt módon eldöntve.”

Mit is reagálhatnánk erre? Lehet, hogy már a bal féltekén is akadnak, akik szembemennek a média fősodra holocaustdirektívájával?

Talány persze, hogy az ekként nyilatkozó meddig óhajt elmenni, vagyis eljut-e a fentebbi mondatából származó végső kérdés felvetéséhez: ha nincsen „korrekt módon eldöntve” a veszteségstatisztika, mégis hányaknak jár akkor a – gigakárpótlás?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info