- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ilyet sem pipált még a nagyvilág: egy zsidó vezető törődik keresztény testvéreivel!

Mese habbal, folytathatnók, ha nem lenne oly elcsépelt közhely. Pedig mi másról, ha nem erről van szó? Úgy tűnik, a világhatalom véleményvezérei nem ismernek határt a hadoválásban. Mint Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, aki képes volt a minap kijelenteni, hogy ő, mint zsidó vezető, igenis törődik keresztény testvéreivel!

A Mazsihisz honapja csütörtökön közölte a New York Timesban megjelent szerecsenmosdatását:

„Júniusban Budapesten jártam. Több ezer keresztény előtt tartott beszédemben ünnepélyes ígéretet tettem arra, hogy nem fogom csendben tűrni, hogy Európában és a Közel-Keleten az antiszemitizmus egyre nagyobb fenyegetést jelent, de ugyanúgy nem megyek el szó nélkül a keresztények szenvedései mellett. A történelemben éppen fordítva, a zsidóság volt legtöbbször az üldözött kisebbség. Izrael azonban az elsők közt volt, amely megsegítette a dél-szudáni keresztényeket. A keresztények nyíltan gyakorolhatják vallásukat Izraelben, ellentétben a Közel-Kelet legtöbb országával.”

Nyíltan gyakorolhatják! Mint a régi pesti gyilkos vicc szerint. Amikor is az egyik történelemtanár azt kérdezte a másiktól: „Órámon lehet azt mondhatom, hogy Károlyi Mihály hazaáruló volt?” Mire a megkérdezett: „Lehet, de nem szabad!”

No igen. A legtöbbször üldözött, sőt önnön létében fenyegetett kisebbségből világot vezető hatalom lett mára. Amit viszont ezúttal nem mi mondunk. Ha ezt tennénk, még antiszemiták lennénk. Nem, ezt is Lauder urasága adta most a világ tudtára:

„A zsidók és keresztények közötti kapcsolat nyilvánvaló. Egymással sokkal több közös értékben osztozunk, mint más vallásokkal. Az embereknek össze kell fogniuk, közösen kell megfékeznünk az erőszakhullámot. Már nem vagyunk gyengék. Jelen sorokat a világ legerősebb katonai hatalmának állampolgáraként írom. Jelen sorok írója egy zsidó vezető, aki törődik keresztény testvéreivel.

Tehát egy zsidó vezető éjt nappallá téve küzd azért, hogy béke legyen végre az Olajfák alatt. Csakhogy éppolyan ez, mint Kertész Imre magyarsága. Előbb hiszi el az ember, hogy a Marson élet nyomai találhatók, mint kettejük bármelyik szavát. Mert ilyet sem pipált még a nagyvilág: egy zsidó vezető törődik keresztény testvéreivel!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info