- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kertész Imre holocausttagadó?

A minap idéztük Kertész Imrét, aki a Die Welt riporterének nyolcvanadik születésnapja alkalmából azt mondta: „Ne minősítsen engem magyarnak”. Mi pedig most, a címbeli kérdést megválaszolandó, az ünnepelt fő munkájával tesszük ugyanezt.

A nevezett Sorstalanság című könyvében szóról szóra ezt olvassuk:

„Két villám formájú vonás is csak most tűnt a szemembe a gallérjukról. Így is állapíthattam meg, hogy eszerint hát a SS-ek hírneves alakulatához tartozhatnak, amelyről otthon is sokat hallottam már. Kijelenthetem, cseppet sem találtam őket veszedelmesnek: kényelmesen föl s alá jártak, cirkáltak az oszlopok egész hosszában, kérdésekre válaszoltak, bólogattak, némelyőnket szívélyesen háton, vagy vállon is veregettek.”

Nem tudjuk, e bekezdést, különösen is a belőle általunk kiemelt tőmondatot, olvasták-e rajongói. Merthogy eleddig nem hallottunk miattuk felszisszenést. Pedig ez még messze nem minden. Tallózzunk hát tovább benne!

„Buchenwaldban is van krematórium, természetesen, de mindössze csupán egy, s ez itt nem a tábor célja, nem a lényege, a lelke, az értelme – mondhatom bátran –, hanem csak olyanokat égetnek el benne, akik már a táborban múlnak ki, a tábori élet rendes körülményei közt.” Egy oldallal odébb pedig egyenesen így nyilatkozik: „Buchenwaldot én is hamar megszerettem.”

Politikai korrektség ide vagy oda, azonban nemcsak a krematóriumokról, hanem a gázkamrákról is mintha másként vélekedne, mint azok, akik folyton kalaplevéve emlegetik. Ugyanis leírja, hogy amikor egy tábororvos arra volt kíváncsi, látta-e a gázkamrákat, kijelentette neki, hogy ha lettek volna, „akkor most nem beszélgetnénk”.

Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Alighanem csak a Btk.269/C bekezdését:

„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Most már csak az a kérdés, hogy a nevezettel is ez fog-e történni?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info