- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tamás Gáspár Miklósnak már megint elgurult a gyógyszere: aki állampárti, szélsőjobboldali

Tamás Gáspár Miklós aggódik. Mint általában azok, akik a szélrózsa minden irányában megfújják a harci kürtöt: veszélyben van a szólásszabadság, a demokrácia, csorbulnak az emberi jogok! Meg kesereg, hogy vannak, nem is kevesen, akik az államot védelmezik. Ami már szélsőjobboldaliság szerinte.

Ilyenkor mondja a földi halandó, de nagy az Isten állatkertje. Megértük tehát, hogy egy Tamás Gáspár Miklós oktat ki minket arról, ki kicsoda, mi micsoda. Aki még múlt századunk nyolcvanas éveiben a zöld határon csúszott át Kolozsvárról, hogy aztán az Eötvös Loránd Tudományegyetemen marxista szemináriumot vezessen.

Aki aztán ugyanazon évtized végén hirtelen úgy tett, mintha semmi köze nem lenne szellemi nemzőapjához, Marxhoz. Amolyan européer véleményvezérként jelent meg a politikai élet már akkor is meglehetősen szennyezett vizein. Aki aztán mindig megmondja a frankót ennek a büdös, bugris, bunkó, egyszóval provinciális népnek.

Mint most is, persze. Amint a Néphazugság tegnapi számából megtudjuk, az Ökopolisz Alapítvány nyári akadémiája szombaton tartott bajai vitafórumán a tusnádfürdői miniszterelnöki beszéd kapcsán kijelentette, hogy „ma Magyarországon két szélsőjobboldali párt van, amelyek az államot védelmezik”.

No igen, előjönnek hát a régi gyökerek. Az állam elhalásáról vizionáló Marx. Akit valahogy egyre kevesebben ölelnek keblükre. S meg is van az eredménye. Szerinte ugyanis: „világszerte erőteljes a szabadság korlátozása, de a társadalmak hiába elégedetlenek, passzivitásban vannak, és az alternatíva illúziója sincs meg számukra”.

Tamás Gáspár Miklósnak tehát már megint elgurult a gyógyszere: aki állampárti, szélsőjobboldali. Mit is kívánhatnánk neki? Szedjen Cavintont, olvasson Marxot, de ne menjen emberek közé. Ez egyenesen közérdek.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info