- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Így járatnak le bennünket a fizetett politikai aktivisták

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében külön kitért a bennünket lejárató fizetett politikai aktivisták szerepére is. Akik persze nemcsak külföldön – stílusszavukat idézve – mószerolnak. Idehaza legalább annyira. Lássunk erre egy minapi iskolapéldát!

A Néphazugság tegnapi számában szerkesztőségi hírcikk jelent meg az alábbi öles címmel: „A románok bevallották, hogy utálják a magyarokat.” Igen, így, szó szerint. Tehát nem az, hogy közülük egyesek, vagy sokan, hanem hogy – mind. A románok.

Nem tisztünk persze ennek kapcsán sem az amúgy kétségtelenül nem feltétlenül felhőtlen magyar-román viszony felderítése. Az ellenben annál inkább, hogy azt firtassuk, mégis miért az efféle (amúgy a nevezett orgánum által máskülönben oly megvetett) általánosítás?

És aztán mi az alapja? Netán románok millióit faggatták, mit gondolnak rólunk? A hírcikk az orgánum névtelen „bukaresti tudósító”-jától való. Aki az öles hírt „az INSCOP közvélemény-kutató intézet július 1-6. között végzett, szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből” vette.

Ami szerint a megkérdezettek 84, 3 %-a Németországgal szimpatizál, azután Nagy-Britanniával (83,5 %), Spanyolországgal (83,2 %), Olaszországgal (81 %), Hollandiával (79,3 %), Franciaországgal (77,9 %). Nem úgy szomszédjaikkal, akik „a névsor végére kerültek”:

„A legutolsó Oroszországot mindössze 37 százalék ítéli meg kedvezően, miközben 51 százalék egyértelműen negatív érzéseket táplál iránta. Magyarország sem áll sokkal jobban, amelyet 40,4 százalék pozitívan, 49,6 százalék negatívan ítéli meg.” – tudtuk meg belőle.

Arról, hányan voltak a „megkérdezettek”, s a nevezett „közvélemény-kutató intézet” minemű motivációk alapján tudakozódott, nem tájékoztatott a bukaresti tudósító. Ami, valljuk be, az egész effajta produkciót, úgy ahogy van, hiteltelenné teszi. S azt is persze, aki leközli.

Mert ne legyünk ugyebár annyira naivak. Hiszen ha az akárhány megkérdezett 40,4 százaléka pozitívan ítélt meg bennünket, magyarokat, máris hamis az öles cím. Vagyis nem a románság egésze viszonyul hozzánk úgy, ahogyan azt sugallja. Lám, ilyen a dezinformálás a – köbön!

Ja, és még egy. Arról sem szólt a hírcikk – vagy eleve az INSCOP sem –, hogy a románság mennyire szimpatizál a – zsidósággal? Vagy (ami nem azonos vele) Izraellel? Kérdésnek azonban legyen elég mostan ennyi, amit a büntetőjog amúgy sem szankcionál.

Viszont – tudtunkkal – ezt teszi ellenben a hazaárulással, ami a fentebbi dezinformálással meg is valósult. Csak bízhatunk hát abban, hogy akadnak még büntetőjogászok hazánkban, akik tudják, mit is kell ilyenkor pontosan tenniük.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info