- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Hiába hadoválnak már megint, Szentmihályi Szabó nem a zsidókat, hanem csak egyeseket minősített közülük

Már megint hangos a Mazsihisz háza tája. Most éppen Szentmihályi Szabó Péter költő-publicista római nagyköveti kinevezése miatt. Aki szerintük ab ovo antiszemita, és a zsidókat, kivétel nélkül, „a sátán ügynökeinek, kapzsinak, irigynek, gonosznak és csúnyának” nevezi. Egy azonban bizonyos: akik nem tudnak különbséget tenni az egyeseket és a többséget ért kritika között, jobb, ha hallgatnak, és akkor bölcsek maradnak. Így viszont balgák.

Honlapján tegnap két hírcikk is felkerült kinevezésével kapcsolatban. A délelőtti arról számolt be, hogy „a Zsidó Világkongresszus elnöke csütörtökön elmondta: a magyar kormány nyilvánvaló módon sérti meg a zsidó közösséget azzal, hogy egy szélsőjobboldali publicistát, Szentmihályi Szabó Pétert nevez ki Magyarország római nagykövetének. Ronald S. Lauder azt várja Olaszországtól, hogy utasítsa el az antiszemita múlttal rendelkező Szentmihályi Szabó Péter akkreditációját”.

De hát, kérdezhetnők, mi az ősbűne a nevezettnek? Mindjárt meg is kapjuk a választ Ronald S. Laudertől, a Zsidó Világkongresszus elnökétől:

„Az, aki a magyar zsidókat – idézem – a sátán ügynökeinek, kapzsinak, irigynek, gonosznak és csúnyának nevezi, az nem alkalmas egy ország képviseletére.”

Ezt igazolandó idézettel azonban nem szolgált, csupán egy tizenkét évvel ezelőtti, Magyar Fórumból átvett, szövegösszefüggéséből kiragadott Szentmihályi Szabó-idézettel riogatott. Ahogyan ilyenkor lenni szokás. Ilyen alapon persze antiszemitának lehet nevezni, amint tegnap jeleztük, Ruzsics Ferencet, Keszthely polgármesterét is, amiért kijelentette:

„Kegyetlen tettnek, szégyennek tartom azt, ami a zsidókkal történt, és mindent meg kell tenni, hogy ilyen még egyszer elő ne forduljon, de a zsidók között ugyanúgy volt jó ember és gazember, mint a magyarok között”.

Merthogy ezt Mazsihisz-logikával akár így is értelmezhetnénk: „A polgármester azt mondta: „Az elhurcolt zsidók között voltak gazemberek is.”. S akkor aztán irány Strasbourgba, természetesen. Mint ahogyan Szentmihályi-Szabó kinevezése miatt is ezt kellene ugye tenni. Ámde ácsi! Az ilyetén megbélyegzett ugyanis gyorsan visszavonulót fújt, és nyilván meggondolja ezután ezerszer, szellentsen-e legközelebb?

A délutáni hírcikk ugyanis már közölte a várt végeredményt: „Nem lesz római nagykövet Szentmihályi Szabó Péter.”. Sőt „semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni”. Merthogy, tehetjük hozzá, aki itt valaki akar lenni, hovatovább már csak egyet tehet. Belerúgni mindazokba, akiknek elei 1944-ben nem feküdtek például a vasúti sínekre, hogy megakadályozzák a deportálást, az „emberirtás”-t, amit akkor viszont – írja a Néphazugság ugyanaznapi számában bizonyos Berend Nóra cambridge-i történészprofesszor – a „magyar állam intézményrendszere” aktívan támogatott.

Arról, Szentmihályi-Szabó mire mennyire alkalmas vagy sem, nem tisztünk persze nyilatkozni. Egy azonban bizonyos: akik nem tudnak különbséget tenni az egyeseket és a többséget ért kritika között, jobb, ha hallgatnak, és akkor bölcsek maradnak. Így viszont balgák.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info