Ama „megszállási emlékmű” elleni tiltakozásul való minapi örömódás seregszemle világhálóra felkerült felvétele alá kommentárként valaki azt körmölte, hogy a magyar kormány több mint hétszázezer zsidó állampolgárt ölt meg 1944-ben. Hiába, a számfejtésben sincsen megállás. Lesz az még hétmillió, sőt hétmilliárd is.
S persze nemcsak a számfejtésben, a holocaustmemoárokban sincsen. Mert ugye mindenki képes holocaustkönyvet írni. Még akkor is, ha nem igaz. Csak a lóvé meglegyen! Mert erre megy ki minden. Ha valaki akarsz lenni, írj egy ilyen könyvet, és Te leszel a biztos nyerő! – halljuk a színfalak mögül.
Igen, korántsem fiktív mondatok a fentiek, nem holmi mesebetétből idézettek. Messze nem! De talán, ha élne, Wass Albert többet tudna erről beszélni. Akit Amerikába lépésekor mindjárt felkeresett egy bizonyos Havas Emil nevezetű zsurnaliszta azzal, hogy írjon regényt egy szegény zsidó család kálváriáiról, és bestseller lesz belőle! Természetesen nem kérdéses, írónk mit válaszolt erre.
Miként az sem, miként kerülhet be valaki a nagybetűs irodalomba, vagy ha már bekerült, hogyan maradhat meg benne? Legbiztosabban legalább egy holocaustmemoárral. Ja hogy utóbb netán kiderül, hogy akár egyetlen szó sem igaz belőle, mint történt valaha Binjamin Wilkomirski Fragments (Töredékek) című önéletrajzi kötetével? Mindegy, a lényeg, hogy elkelt, sőt bestseller lett!
Mindezt a Mazsihisz legújabb holocaustmemoárról szóló tegnapi hírcikke kapcsán írjuk. „Évtizedeken át feldolgozatlan témáról, a koncentrációs táborokban működő bordélyokról szól Shiri Zsuzsa izraeli-magyar szerző első regénye, a Klára virágos ruhája, amelyet a 85. Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Minerva kiadó.” – olvassuk benne.
Hogy ezek a gaz nácik mi mindenre voltak képesek! Még bordélyházakat is működtettek, mégpedig „tíz láger”-ben, hangzott el a könyv budapesti bemutatóján, amelyen Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete elmondta: „A holokauszt hetvenedik évfordulóján nagyon időszerű a regény megjelenése, mert emlékezni kell, nem szabad felejteni.”
Úgy tűnik, arra, hogy csak ténylegesen bebizonyított történésekre lehet emlékezni, a megjelentek közül senki sem emlékeztette. Ő viszont minden földi halandót annál inkább arra, hogy a holocaustkönyvek írása és kiadása olyan, mint az élőlényeknek a lélegzés. Mindegyik képes reá és mindegyiknek szükséges:
„Mindenki képes lenne holokausztkönyvet írni, annyit tud már a világ erről a korszakról. Mégis mindig van fel nem dolgozott téma, új, eddig nem ismert nézőpont, amit el kell mondani.”
Alighanem ebbe a trendibe illeszkedett ama „megszállási emlékmű” elleni tiltakozásul való minapi örömódás seregszemle is, amelynek világhálóra felkerült felvétele alá kommentárként valaki szó szerint az alábbiakat körmölte:
„The Hungarian government would like to build up a nazi monument to send a message: the Hungarians were innocent in the Jewish deportation in the 2nd ww. The fact is that the deportation in 1944 organized by the Hungarians and the Hungarian government killed more than 700.000 Jewish citizens.”
Szóval az emlékműállítás elleni tiltakozónak sikerült megemelnie a hatszázezret. Jó hát tudni, hogy a magyar kormány több mint hétszázezer zsidó állampolgárt ölt meg 1944-ben. Hiába, a számfejtésben sincsen megállás. Maholnap lehet hétmillió, sőt hétmilliárd is.
Szóval új nézőpont, új számítás, új összeg. Mindig több és több. De ha ez így megy tovább, egy viszont egyre kevesebb lesz. A türelmünk, hogy mindezt büntetlenül eltűrjük.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info