Igen, nem tévedés. Nem – államilag amúgy is támogatott – zsidó múzeumban, hanem a mi nemzeti múzeumunkban nyílt a fent nevezettekről tárlat. Ami alapján érdeklődéssel várjuk, mikor nyílik végre ilyen zsidó múzeumban a Lenin-fiúk túlélőiről? Akiknek gyilkosai ugye nem vitás, hogy nem székelyek, matyók, palócok, netán jászok, kunok, bunyevácok, vendek, svábok vagy hozzájuk hasonlók voltak. .
Mégis, róluk múzeumaink rendre megfeledkeznek. Éspedig nemcsak az államiak. De miről is van szó? A Mazsihisz honlapja tegnap tette közzé az alábbi MTI-hírt
„A folytonosságot és a továbbélést hangsúlyozzák Aliza Auerbach izraeli fotográfus holokauszttúlélőkről készített képei, amelyekből szombaton, a Múzeumok éjszakáján nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
A Túlélők/Survivors című tárlat olyan embereket mutat be, akik túlélték a vészkorszakot, majd a sokféle tapasztalattal a hátuk mögött, a világ különböző tájairől érkezve – Németország, Hollandia, Magyarország, Szovjetunió, Tunézia – Izraelben alapítottak családot. A fotográfus a portrék mellett családi képeket is készített, valamint megörökítette azokat a tárgyakat, amelyeket a túlélők meg tudtak menteni és magukkal vinni, legyen ez akár egy összeaszott citrom vagy egy textildarab. Aliza Auerbach emellett összegyűjtötte mindazokat a visszaemlékezéseket és történeteket is, amelyek a holokauszt időszakára és a túlélők ezt követő életére vonatkozik – mondta el Fisli Éva, a tárlat magyarországi kurátora csütörtökön az MTI-nek.
Mint rámutatott, az október 21-ig látogatható, 40 fotót felvonultató kiállítás nem a holokauszt traumáját, hanem a folytonosságot és a továbbélést hangsúlyozza. Azt, hogy a túlélők hogyan alapítottak családot, és ezek a generációk miként veszik körül az időseket. A képek szoros összefüggésben vannak egymással és mellettük olvashatók a túlélők történetei is. A tárlat alapjául a Túlélők című, 2012-ben megjelent könyv szolgált.”
Kérdezzük tisztelettel, hogy a kiállított tárgyaknak mégis mi közük a mi nemzeti történelmünkhöz, Széchényi Ferenc kizárólag azt bemutatni hivatott múzeumához? Vagy a rajta bemutatott túlélők miként segítették, mondjuk, a Trianon által meggyötört felvidéki, erdélyi, délvidéki magyarságot, amiért is annak fejében most tárlatot igényelnek maguknak?
De ami a legfőbb kérdés: mikor nyílik végre ilyen zsidó múzeumban a Lenin-fiúk túlélőiről? Igaz, arra, hogy őket hányan, hogyan élték túl, már bajosabb felelni. De megkísérelhető. Ehhez ajánljuk az érintettek figyelmébe Gabányi János ezredes művét (Mártírjaink, 1922), hátra sikerül felhasználásával végre róluk is tárlatot nyitniuk.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info