- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Jean Marie Le Pen is azt mondja, amit mi: „Azok követnek el politikai hibát, akik a politikai fősodorhoz akarnak igazodni”

Szégyen, de nem a miénk, hogy egyazon jelenségről többször nyilatkozunk. Így ezúttal arról, mennyit ér a politikai fősodornak való megfeleléskényszer. Hiába pitiznünk neki, elhatárolódik tőlünk. Csak kérdés, mikor döbbennek rá erre a szalonképesség megőrzésére oly kényesen ügyelő „Jobbra át!”-ot kiáltók?

Igen, ez a kérdés világszerte, így a jobb időket megért Franciaországban is. Ahol, legalábbis a felszínen, hiába keresnénk Jean d’Arc-okat. A helyzet ott sem más, mint nálunk. Mindezt Jean Marie Le Pen leánya magatartása kapcsán írjuk. De lássuk, miről is van szó!

„A francia Nemzeti Front vezetői elhatárolódtak Jean-Marie Le Pen újabb antiszemita kijelentésétől”. Ezen öles címmel az alábbi hírcikket olvastuk a Mazsihisz honlapján június 9-én:

„Elhatárolódtak a francia Nemzeti Front (FN) vezető politikusai, köztük a pártelnök, Marine Le Pen a szélsőjobboldali pártot alapító Jean-Marie Le Pen újabb, antiszemita kijelentésétől. A tiszteletbeli elnök hétfőn azzal vádolta meg a lányát, hogy a politikai fősodorhoz próbál igazodni, s ezért bírálta őt.

Jean-Marie Le Pen az FN honlapján, egy azóta onnan lekerült videóban a szélsőjobboldali pártot elítélő művészeket, köztük Madonnát, Yannick Noah francia énekest, egykori teniszezőt és Guy Bedos francia humoristát támadta. Amikor a riporter Patrick Bruel francia énekes-színészt is megemlítette, aki köztudottan zsidó, Le Pen elégedett mosollyal azt mondta: „legközelebb csinálunk belőlük egy kemencényi rakást”.

Miután több antirasszista szervezet, köztük az SOS Racisme (Rasszizmus) és az MRAP, valamint a Franciaországi Zsidó Diákok Uniója (UEJF) és az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) azonnal elítélte Le Pen újabb antiszemita kijelentését és jelezték, hogy feljelentést tesznek, vasárnap Marine Le Pen is elhatárolódott az apjától.

Először Louis Aliot, az FN alelnöke, Marine Le Pen élettársa szólalt meg. Szerinte a pártalapító „egy újabb rossz mondatot engedett meg magának, amely politikailag ostoba és rémisztő”. Erre a 85 éves politikus így válaszolt: „Ha vannak emberek az én táboromból, akik ezt így értelmezik, akkor azok hülyék!”

Ezt követően Marine Le Pen a Le Figaro című konzervatív napilap honlapján „politikai hibának” minősítette az apja szavait. Ugyanakkor hozzátette, meg van győződve arról, hogy az apja mondatának tulajdonított jelentés rosszindulatú értelmezés.

Megjegyezte, apja politikai hibát követett el azzal, hogy nagyon hosszú tapasztalata ellenére nem feltételezte, hogyan fogják majd értelmezni szavait és ennek a Nemzeti Front szenvedi el a következményeit.

„Azok követnek el politikai hibát, akik a politikai fősodorhoz akarnak igazodni. A többi pártra akarnak hasonlítani. Ha ez a vágya az FN egyes vezetőinek, akkor sikerült nekik. Ők követnek el politikai hibát, nem én” – üzente hétfőn a lányának Jean-Marie Le Pen az RMC rádiónak adott interjúban.

A 85 éves szélsőjobboldali politikust rasszista kijelentéseiért már többször elítélték. Lánya egyébként már korábban is jelezte, hogy nem ért egyet apja nagy tiltakozást kiváltó kijelentéseivel. A gázkamrákról például 2009 márciusában Marine Le Pen ezt mondta: „Én nem úgy gondolom, hogy az a történelem részletkérdése.” A pártvezető ekkor apjának azon 1987-ben elhangozott mondatára utalt, amelyben Jean-Marie Le Pen a gázkamrákat a második világháború egy apró részletének nevezte. „Ezekről az eseményekről nem osztom apám álláspontját” – hangsúlyozta még 2008 áprilisában Marine Le Pen.”

És mi van, ha magunk is azt mondjuk, hogy osztjuk? Így, kommentár nélkül? Mert akár mondta mindezt Le Pen leánya, akár nem, nem tény, hogy az önmagát jobboldalinak tekintő tábor gyermekbetegsége az ellentáborának való megfeleléskényszer?

S amíg ez így lesz, minek konzervativizmusról, kereszténységről, nemzettudatról papolniuk képviselőiknek? A legortodoxabb rabbik vajon nem ezerszer különbek náluknál, amiért ők legalább azok, amik, s nem árulnak zsákbamacskát?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info