Arról, mennyire nem tudja a marxista maszlagokat levetkezni a baloldal, tengernyit írtak. Hogy most mégis ezt tesszük, csupán azért van, mert úgyszólván nincsen nap, hogy ne állnának elő görcsös erőlködéssel: tudjuk, hogy rossz, amit tettünk, de majd eljön az idő, amikor jó lesz. Csak úgy magától. Ha ismét mi leszünk hatalmon.
És ha nem sikerült, amit ígértünk, majd a létünket meghatározó körülményekre fogjuk. Leginkább ellenségeink (a fasiszták, nyilasok, nácik, antiszemiták, satöbbik) ármánykodásaira, vagy éppen saját vezérkarunk rossz kommunikációjára. Hiszen már Marx ősapánk is megmondta: nem a tudat határozza meg a létet, hanem a lét a tudatot.
Aki tud olvasni a sorok között, fő orgánumaikban, különösen is a Néphazugságban, naponta talál, mégpedig garmadában, ilyen megnyilatkozásokat. Így tegnap Lakner Zoltán próbálta erőltetni azt, aki pedig nem megy. Az MSzP-nek a „folytatás”-t:
„Enyhén szólva nincs garancia arra, hogy ismét milliós gyűjtőpárttá emelkedjen, de az sem szükségszerű, hogy története befejeződjön.”
No igen. Magyarul bábozódjék be (elvégre hányszor megtörtént ez, és tényleg túlélte önmagát!), beszéljen másként lyukat a hasba, mint eddig. Vigasztalja például híveit azzal, hogy most már ugyan betegnek tartja ő is saját magát, de hát azért az egészségesebbek, legalábbis a hozzá képest azok, sem fogják ám elhozni a rég várt földi paradicsomot:
„Bár az MSZP kétségkívül a magyar politika beteg embere, mások kicsattanó egészsége sem váltja meg zsugorodó világunkat.”
Szóval beteg, de nyilván nem halálosan. Most nagypéntekje van, de eljön majd a feltámadás is, még ha nem is a nagybetűs, amilyen volt az Istenemberé:
„Nincs oka az MSZP-nek arra, hogy feladja megmaradt városi szavazótáborát, s valamiféle bukolikus fantáziától vezérelve kizárólag vidékre vonuljon. Habár ezt is nyilvánvalóan meg kell tennie.”
Pláne, hogy ott aztán tényleg leszerepelt. De addig kell ütni a vasat, amíg ismét forró nem lesz! Még nagyobbakat kell lódítani, elvtársak, hátha újra sikerül! Igaz, ez azért korántsem minden. Sőt!
„A helyzet van annyira rossz, hogy markáns kommunikációs váltással is viszonylag sokat lehessen elérni, de ez messze nem minden. Ha mindössze az lesz az üzenet, hogy most akkor orrvérzésig tisztuljanak, abból lehet egy, a mainál erősebb MSZP, de nem lesz erősebb Fidesz-konkurencia.”
Nem minden, bizony. Hiszen hiába erőlködünk is, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy „a magyar társadalom már rég darabokra hullott, többsége nem kér sem a modernizációs, sem az európai, sem a demokratikus narratívából”.
Egyszóval befellegzett nekünk. Legfeljebb tanácsolhatunk:
„Ha egy politikai oldal maga sem hisz az értékeiben, akkor tényleg ne csináljon inkább semmit. Addig se rontja tovább az amúgy is rossz helyzetet.”
Ehelyett inkább foglalkozzon a valódi kérdés megválaszolásával:
„A valódi kérdés, miként lehet a választók számára láthatatlan szabadságot a hétköznapi választások szabadságává tenni, aminek persze feltétele a megalázó függőségek felszámolása.”
Kísértetiesen hasonlítanak valahogy Lakner elvtárs fentebbi lózungjai Voltaire haldoklása pillanataihoz. A közismerten vallás- és egyházgyűlölő „felvilágosult”-ról jegyezték fel kortársai, hogy amikor állapota hirtelen válságosra fordult, papért kiáltott, amikor viszont jobban lett, hallani sem akart jöveteléről.
Hiába, ilyen maga az akol, amelyhez ő is tartozik. Ha úszik a fekáliában, pontosan úgy viselkedik, mint egykor Voltaire. Nem tudja tehát a marxista maszlagokat levetkezni a baloldal: tudjuk, hogy rossz, amit tettünk, de majd eljön az idő, amikor jó lesz. Ennek imamalomszerű ismételgetésére képes csak lassan már száz éve.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info