A tét az, mennyire tudjuk megakadályozni, vagy legalább meggátolni mindazt, ami Brüsszelben történik? Merthogy az ottani status quo fenntartásában ki mindenki érdekelt, aligha kell sorjáznunk. Pláne a médiumok világából. Elég mindjárt a Néphazugságra gondolnunk a hazaiak közül. Amelynek berkeiben az Európai Unió és Parlament amolyan egyedüli mentsvárként elkönyvelt.
Aki életében még sohasem járt Brüsszelben, csak monitora előtt próbálja nyomon követni a jó ideje arrafelé folyó történéseket, s nem a Néphazugság kommentárjaira, hanem az ottani képviselők nyilatkozataira kíváncsi mindenekelőtt, így is nagyon jól tudhatja, hogy azokból egyértelműen kiderül, valójában milyen motivációk alapján akarják onnan meghatározni életünk alakulását úgyszólván minden téren.
Beszélnek szubszidiaritásról, munkaadóknak és munkavállalóknak az élet alacsonyabb szintjein is megvalósuló együttműködéséről, miközben a munkavállalók zöme egyáltalán nem képességeiknek megfelelő munkakört tölt be. A személyiség egyéni munkájának nincsen megbecsülése: Madách Tragédiája Michelangelójához hasonlóan csak tömegtermékek futószalagon való előállítására kárhoztatott.
Beszélnek az egyén jogairól s az élet szentségéről, holott lábbal tiporják (ráadásul önmagukat konzervatívoknak nevező képviselőik is!) Isten írott s íratlan törvényeit. Tagadják mindenekelőtt a méhmagzat elpusztíthatatlanságának evidenciáját, természetes állampolgári jognak tekintik az abortusz gyakorlását, az eutanáziát, a nemi identitások szabad megválasztását, a „gender” ideológiáját.
És itt jön a képbe a Néphazugság, amelynek mai számában Gergely Márton karattyol arról, milyen jó nekünk mégis az uniós részvétel:
„Csak 21 embert választunk ki, akik szempontjainkat elvihetik Brüsszelbe. És ott valódi szakpolitikai kérdésekről dönthetnek a kompromisszumok kényszerével. Mert az Európai Parlament így működik.”
Szóval a kompromisszumok kényszerével. Nesze neked szubszidiaritás! Mert hát az nem úgy van, hogy ha mi tagok vagyunk, önhatalmúlag eldöntjük, milyen gyümölcsöt hogyan termeljünk Alföldünkön. Nem. Mi csak szánkat járathatjuk legfeljebb mindarról, amit tőlünk amúgy kötelezően elvárnak. Már ha élünk ezzel a lehetőséggel egyáltalán:
„Az elmúlt években Budapesten vagy Brüsszelben vitatkoztak magyar képviselők az amerikai kémbotrány tanulságairól és következményeiről? Hol hallhattak valódi érvekre alapuló meccseket a génmanipulált növények veszélyeiről vagy a Washingtonnal tervezett szabad kereskedelmi zóna fogyasztóvédelmi aggályairól? Mert ezek hatása ránk is súlyosabb lehet, mint hogy adózunk-e a pálinka után.”
Megható aggódás, ugye? Fogadjuk el, hogy liberalizált piaci világban élünk, ahol ennek jeleként akár köztudottan veszélyes génmanipulált növények is forgalmazhatók, de azért hallassuk hangunkat, fejtsük ki, miért nem jó ez senkinek sem?
Hát tényleg ember legyen, aki kiismeri magát ezen orgánum háza táján. Merthogy a mai karattyolásból sem tudtuk meg, eddig hányszor mutatott példát köreikben bárki is „valódi érvekre alapuló meccsek” tartására? Csak azt tudtuk meg, amit tőlük eddig is tudtunk. Azt, hogy „együttműködés”-re voltunk s leszünk kényszerítve Brüsszellel:
„Tanulni küldhetünk 21 képviselőt Brüsszelbe. Együttműködésre lesznek kényszerítve, a másik megértésére, hogy maguk is meg legyenek értve. De ez így is van rendjén, mert az európai szándék a sok nemzeti sajátosság és látásmód ötvözeteként alakulhat ki. Nekünk ebbe a magyarságunkat kell beletennünk, mert ezzel gazdagítjuk a közösséget.”
Az ember nem hisz a szemének! A Néphazugság képes tollára venni a „nemzeti sajátosság”-ot, „látásmód”-ot. Tudtuk persze eddig is, hogy náluk sohasem voltak ismeretlenek a fogalmi zűrzavarok, de hogy ennyire, talán mégsem gondoltuk volna. Ám minden rosszban van valami jó. Mert most már legalább tudjuk, miért elvárhatatlan, hogy a címben feltett kérdésre válaszoljanak.
Ifj. Tompó László – Huhír.info