- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Miként reagáljunk, ha lefasisztáznak, lenáciznak, lenyilasoznak, leantiszemitáznak bennünket?

Valaha sokáig töprengtem rajta, ma már azonban nem, miként reagáljak, ha a fentebbi címkékkel illetnek tevékenységeim irányultsága miatt? S bizonyára nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, illő lenne mindnyájunknak kialakítanunk a címbeli kérdésre azonnal alkalmazható, történelmileg, világnézetileg egyként hiteles választ. Ennek elősegítésére tárom olvasóim elé megfontolásul az enyémet.

Sokak szerint persze az a legokosabb, ha egyáltalán nem reagálunk semmit, ha „nem ütjük le a labdát”. Mások szerint pedig, ha rögvest kikérjük magunknak az efféle minősítéseket. Akadnak aztán, akik kínosan vigyáznak, mikor mit, hol mondjanak, s kizárólag rejtjelezett, kódolt kifejezéseket alkalmaznak, mert abból „csak nem lehet baj”, vagyis elkerülik azt, hogy „rájuk süssék” e négy szó bármelyikét, így nem kell attól tartaniuk, hogy megbélyegzésül akár egzisztenciájukat is elveszítsék.

Quid est veritas, mi az igazság, merül fel a pilátusi kérdés. Ami engem illet, nem tartozom a fentebbi három válaszkategória képviselői közé. Miért? Mert tapasztalatom szerint azok, akik a négy, oly sokak által egyértelműen negatívnak ítélt fogalom mögött álló világnézeti tartalmat igyekszenek minél tüzetesebben megvizsgálni, s eldönteni, hogy az megfelel-e a saját meggyőződésüknek, azoknak figyelembe kell venniük egyet s mást, s nem pedig azzal foglalkozniuk, „mit szólnak mások” ehhez.

Mindenekelőtt meg kell, meg kellene ismerniük a néhai olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus és annak magyar gyakorlata, a hungarizmus ideológiáját és annak képviselőit. De persze nem az elmúlt évtizedek koponyazsugorító marxista-leninista történelemszemlélete, hanem elsősorban ezen ideológiák egykori meghatározó alakjai művei alapján. Nem azért, hogy azután mindjárt eldöntsék, teljesen azonosulnak-e velük vagy sem, hanem hogy egyáltalán ténylegesen megismerjék őket.

Nos, ha ez már megtörtént, akkor nem is lesz olyan nehéz az őket netán érő négy kifejezésre reagálniuk. Ugyanis a mögöttük álló ideológiáknak egykor megfelelő szervezeti keretük volt. Párt vagy mozgalom. Ma egyikük mögött sem állnak ilyenek, vagy nem olyanok, amelyek eszmei kidolgozottságukban vagy tömeghatásukban az egykoriakhoz hasonlók lennének. Vagyis a tartalom és forma Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás által oly világosan tanított egysége nélkülözhetetlenségéről van szó itt is.

Mint például a vallás és egyház esetén. A kettő csak együtt tud ténylegesen létezni. Vagyis mindebből az következik, hogy ha lefasisztázzák, elég annyit felelnie: nem az, csak lehetne, ha olasz lenne, s akkor is csak akkor, ha létezne az egykor mögötte álló mozgalom. Ugyanez a helyzet a nemzetiszocializmus és a hungarizmus esetében is. Ha valaki maradéktalanul azonosul velük, akkor sem mondhatja, hogy az, mert nincsen azok céljai megvalósítására hivatott szervezetük, amihez tartozhatna.

Legfeljebb szimpatizálhat velük. De a végére hagytuk a desszertet. A negyedik kifejezést. Az antiszemitát. Ilyenkor legjobb, ha visszakérdezünk: „Mégis mit ért szemitizmuson és mit antiszemitizmuson?” E kérdésre a reá kapott választól függően reagálhatunk aztán. Így megjegyezhetjük, hogy antiszemitizmuson mi nem az előre elvárt kliséket értjük (zsidóirtás, zsidóverés, kocsmai rigmusok hangoztatása), hanem a zsidó politikai-gazdasági vezető körök hatalmának kordában tartását és tartatását.

Ettől ugyanis még nem lesz valaki feltétlenül fasiszta, nemzetiszocialista vagy hungarista. E fogalom ugyanis úgyszólván az emberi nem történetével egyidős, szóval történelmi koroktól és rendszerektől függetlenül létező. Ilyetén a minket eleve ezekkel megbélyegezni szándékozókat könnyedén sarokba szoríthatjuk. Legfeljebb még hozzátehetjük: Nincs miről beszélgetnünk. Maguktól, híven Andics, Rákosi és Révai elvtársakhoz, amúgy is minden tőlük elhajló megkapja előbb-utóbb e négy jelzőt.”

Mindezeket felismerve ma már nem töprengek hát azon, miként reagáljak, ha a fentebbi címkékkel illetnek tevékenységeim irányultsága miatt? S bizonyára nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, illő lenne mindnyájunknak kialakítani a címbeli kérdésre azonnal alkalmazható, történelmileg, világnézetileg egyként hiteles választ. Ennek elősegítésére tártam olvasóim elé megfontolásul az enyémet.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info