- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Megáll az ész: nem április negyedikét szégyellik, hanem jelképük, a sárga csillag viselését

Ahogyan február 25-én, a kommunizmus emléknapján hiába vártuk, hogy a Mazsihisz végre bocsánatot kér a túlnyomórészt elődei által elkövetett népirtásokért, úgy április 4-én sem tette meg ugyanezt. Úgy tűnik, nem tanultak és nem is akarnak továbbra sem tanulni a történelemből. Viszont minket mégis rendre kioktatnak, amiért kirekesztettük őket. Mint hetven éve a sárga csillag viselésével.

A Mazsihisz honlapján április negyedikén, ismételjük egy fikarcnyi sort sem olvashattunk az 1945. április 4-én és közvetlenül utána történtekről. Ami már csak azért is felettébb furcsa, nemrég elnökük, Heisler András, még arról nyilatkozott, hogy nekik „kifinomult emlékezetkultúrá”-juk van. Sőt ilyenjük alighanem csak nekik van. Amiért is lassan olybá tekintik magukat, mintha valami földöntúli fényességű csillagok lennének. De ha ez így van is, ugyebár napszemüveg azért még nem kell látványukhoz.

Nem bizony, pláne az e napon honlapjukra felkerült hírcikk olvastán. Ebben ezt olvassuk:

„A sárga csillag viselését előíró törvény 70. évfordulóján este 8 órától egy órára lekapcsolják a Parlament díszkivilágítását. Pénteken lesz a hetven éves évfordulója annak a miniszterelnöki rendeletnek, mely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának javaslatára péntek este nyolc és kilenc óra között lekapcsolják a Parlament díszvilágítását, a hetven évvel ezelőtt életbe lépett első olyan rendeletre emlékezve, amely hátrányosan érintette a zsidó lakosságot – közölte a párt csütörtökön.”

Most hadd ne soroljuk fel, hányszor fordult már elő ilyen nemcsak minálunk, hanem szerte vén kontinensünkön, kezdve azzal, hogy például az 1279-ben megtartott Budai Zsinat az érintetteket bal mellükre kör alakú, vörös posztóból készült jel varrására kötelezte. Inkább csak azt kérdezzük, egy közösség mégis miért szégyelli ennyire a saját szimbóluma saját magán való viselését? Vagy előfordult-e valaha is ilyen a történelemben másokkal? Mondjuk elképzelhető lett volna-e bármelyik keresztes hadjárat is a középkorban úgy, hogy annak vitézei ne a Szent Kereszt jegyében, azt ruhájukon viselve induljanak győzelembe? Miért, hogy csak ők vannak ezzel örökösen másként?

Tényleg megáll az ész: nem április negyedikét szégyellik, hanem jelképük, a sárga csillag viselését. S még ők csodálkoznak azokon, akik ezt szóvá merészelik tenni.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info