Százhuszonnyolc éve, 1886. február 20-án született Kun (Kohn) Béla, akiről Ady Endre előre megmondta, mit tesz majd országunkkal, hiszen egykori házitanítójaként volt róla tapasztalata: egyszer az őt megintő tanára katedrája elé rondított, majd a kolozsvári Munkásbeteg-segélyező Pénztárnál sikkasztott. Végül a Lenin-fiúk bukása után (amint ezt Kosztolányi „Édes Anna” című regényében megírta) elrabolt aranyláncokkal menekült repülőgépen országunkból. Hiába, Ady jóslata beteljesedett. Valóban veszedelmes fráter volt, mégis, a Mazsihisz valahogy sohasem határolódik el tőle.
Kezdjük először a tanárával általa történteken! Egyik osztálytársa, Herczeg Géza 1945-ben bezúzásra ítélt emlékiratában (Kun Béla. Történelmi grimász, 1929) ezt olvassuk:
„Súlyos betegségében Ady Endrének is fülébe jutott, hogy Kun Béla, az egykori magántanítvány, akinek ő valaha Kolozsvárott privátleckéket adott, visszatért a hadifogságból, és hogy egyre nagyobb jelentőségre jut, de elmondták neki azt is, hogy Kun Béla sohasem mulasztja el a vele való intim barátsággal kérkedni. A nagy költő sokat jelentő mosollyal, megvetéssel teljes szánakozással a hangjában reflektált az ilyen hírekre, majd egyszer nagyobb társaság előtt – egy időben, amikor még senki sem sejtette volna, hogy mi lesz még Kun Bélából – egy próféta jós tehetségével figyelmeztette az érdeklődőket:
– Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok, ez egy nagyon veszedelmes fráter, ez még nagyon nagy csúfságot fog elkövetni. Ha nem vigyáztok rá, ugyanazt csinálja az egész országgal, amit egykor kisdiák korában a tanárjával csinált. Vigyázzatok a disznóra! Alig tíz éves volt, talán első gimnazista, valami miatt megharagudott az osztályfőnökére, talán beírták az osztálykönyvbe, furcsa módon bosszulta meg magát. Kora reggel bement az osztályba és – odarondított a katedra alá. Vigyázzatok rá, mert ha nem vigyáztok rá, azt fogja csinálni az egész országgal, amit egykor a katedrával csinált. Be fogja piszkítani az egész országot. Veszedelmes fráter!”
Aztán mihelyt kikerült az iskolapadból, már szélesebb körben is hírhedtté vált: amint szintén Herczeg felfedi (s mellesleg a könyvében (Láng Európa szívében, 2010) az őt különben mentegető Eytan Bensur – az izraeli külügyminisztérium volt főigazgatója – is), a kolozsvári Munkásbeteg-segélyező Pénztárban igazgatóhelyettesi beosztást kapott, de „alig melegedett meg az állásában, alig hogy megházasodott, hogy apa lett, hogy a tekintély szinte felvetette, tolvaj lett belőle, alig egy évi működés után rábizonyították, hogy – milyen prózai – postabélyegeket lopott és egy kis pénzt sikkasztott hozzá, úgyhogy alig másfél éves dicsőség után Kun Béla eljátszotta az állását”, ráadásul feljebbvalói így is „diszkréten” kezelték ügyét: „nehogy még ő lármázzon vagy nehogy még ő neki álljon feljebb, tekintélyes végkielégítést adtak neki”.
Végül 1919. július 31-én elrabolt aranyláncokkal menekült repülőgépen országunkból, amint erről Kosztolányi Dezső regénye (Édes Anna, 1926) nyitó fejezetében így írt:
„Kun Béla elrepül. Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé –
a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.
Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta. Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”
Miként is írta élete alkonyán Márai Sándor? „A kommunizmus megbukott, minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.” Ő is ezt tette mindaddig, amíg 1937. június 29-én magának Sztálinnak a parancsára le nem letartóztatták s el nem ítélték. Egyesek szerint kivégezték, mások úgy tartják, hogy pár év múlva egy moszkvai börtönben halt meg. Hiába, Ady jóslata beteljesedett. Valóban veszedelmes fráter volt, mégis, a Mazsihisz valahogy sohasem határolódik el tőle.
Nem bizony, mert azt csak azokkal teszi, akik nem kérnek az újkori történelem – Wass Albert szavaival – „átoksori kísértetei”-ből, a soha semmiben gátlást nem ismerő hazárdjátékosokból, akik már nem nemzőapjuk ideológiáját, csak rabolt tőkéjét védik, s növelik gigaméretekben saját szenvedéskultuszukkal.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info