Különös kísérőjegye közéletünknek, hogy a nemzetünk rombolásáért döntően felelős erők elleni felvilágosításban a politikusoknál gyakorta ezerszer hatásosabban fellépő értelmiségiek közül is rendszerint az egzakt mérnöki-, műszaki- és természettudományok képviselői járnak élen, amire példa a kétszázkét éve, 1811. december 31-én Pécsett született (és 1892. július 5-én Budapesten elhunyt) Nendtvich Károly természettudós elhallgatott politikai pályája.
Országgyűlési képviselőként egyike volt ugyanis azoknak, akik arról vallottak valaha, mi fog teljes kifosztásunkhoz vezetni.
Szerinte nem más, mint a zsidóság Galíciából hazánkba vándorló rétege gazdasági tevékenységének fokozódása. A természettudományos világban már közismert tudósként (1857-ben a József Műegyetem kémiai tanszékének lett a vezetője, majd 1873 és 1874 között az egyetem rektoraként működött), 1884 és 1887 között az alpokaljai zurányi kerület országgyűlési képviselőjeként vett részt közéletünkben az Országos Antiszemita Párt programjával, s németül megjelent könyvében (Die Judenfrage in Österrech-Ungarn. Eine kulturhistrorische Studie, 1884) meglehetősen részletesen számolt be gazdasági és politikai térnyerésükről szerzett elkeserítő tapasztalatairól.
Amint ebben kifejti, a zsidókérdés elsősorban nem vallási, hanem etikai kérdés. A zsidóság faj, amelynek nincsenek pozitív csak negatív elvei, így célja a keresztény társadalom aláásása (Untergrabung), sőt megsemmisítése (Vernichtung).Viselkedését kizárólag a hasznosság, a célszerűség és az elvtelen megalkuvás határozza meg, mivel e tulajdonságaik pedig változatlanok, ezért asszimilálhatatlanok, s ezért a velük való együttélés eleve kudarcra ítéltetett, már csak azért is, mert amíg mások nem vagy alig támadják vallási tanításaikat, ők viszont a többiekét, kiváltképpen a katolikusokét, annál inkább.
Minderre való tekintettel azt javasolta, hogy a keresztények esküvel legyenek kötelezendők a zsidók által alapított vállalkozások (mindenekelőtt a bankok, takarékpénztárak, mulatók) elkerülésére, bojkottjára, újságaik lemondására, azután a magántársaságokból, bírói-ügyvédi kamarákból kizárandók, a falvakban a pálinkakereskedéstől eltiltandók, birtokaik utódaik általi öröklése megakadályozandó, végül az államnak határozottan meg kell tiltani nekik, hogy a Talmud legyen tevékenységeik hivatkozási alapja, e rendelkezéseket pedig mielőbb be kell vezetni, mert különben teljesen kifosztják hazánkat.
1884-ben egy parlamenti beszédében arról szólt, hogy a Felső-Magyarországról történő kivándorlás legfőbb oka betelepedésük, majd rá három évvel arról, hogy a népnyomor melegágya a pálinkamérések elszaporodása, amellyel zömében közülük való tulajdonosaik a népet „eleinte szellemileg, azután vagyonilag és testileg teszik tönkre”, mert ezáltal „ráveszik a népet az adóság csinálására: amikor az adósság annyi, hogy visszafizetéséről többé szó nem lehet, elárvereztetik a földet, amelyet ily módon potom áron szereznek meg és a volt birtokossal a földet, amely nemrég még sajátja volt, nyomorult napszámban műveltetik”.
Amint pályafutását értékelő munkájában Bosnyák Zoltán írta (A magyar fajvédelem úttörői, 1942), „ha a szenvedély el is ragadta néha, mondanivalóit és megállapításait kézzelfogható tényekre, adatokra és bizonyítékokra” építette mégis, melyeket viszont a korszak politikai történelmét tárgyaló hivatalos történetírásunk hajlamos nem is létezőknek tekinteni (üdítő kivétel Gyurgyák János e tárgyban nélkülözhetetlen, közéleti pályafutását hűen egybefoglaló kézikönyve (A zsidókérdés Magyarországon, 2001)). Okait persze aligha szükséges olvasóinknak részleteznünk.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info