Hetvenöt éve, 1938. november 2-án a bécsi Belvedere Palotában a Galeazzo Ciano olasz és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által szentesített első bécsi döntéssel visszatért anyaországunkhoz mintegy 12 000 négyzetkilométernyi felvidéki területünk 752 000 vérünkkel, igazolva ezzel, hogy akkori kormányunk megszívlelte Deák Ferenc igazságát. Azt, hogy „amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges”. Mert akkor még nem féltünk visszavenni Beneš műállamától jussunkat. Illesse hát tisztelet, hála és dicsőség Horthy virágesőre és nótaszóra bevonuló, megkínzott mieinket a cseh iga alól felszabadító bakáit!
A döntés kihirdetése után két nappal meghozott kormányzói hadparancs nem hagyott kétséget afelől, hogy „a Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédségünk” által húsz esztendő után végre átlépett határt „mindenkor ideiglenesnek tekintettünk”, és a cseh elnyomás alól felszabaduló testvéreink számára bakáink jelentik „minden reményük és vágyuk beteljesülését”, akik november 6-án lépték át a volt csehszlovák államhatárt és 10-én már be is fejezték a visszatért területek megszállását, ilyetén az 1938 november 8-án Imrédy Béla miniszterelnök által az országgyűlésnek benyújtott, a nekünk ítélt területek anyaországunkkal való egyesítéséről szóló törvényjavaslatot 13-án már ki is hirdették azon évi harmincnegyedik törvénycikként.
A döntés révén újra a mieink lettek olyan, többségükben magyarlakta történelmi települések, mint Bény, Guta, Érsekújvár, Kassa, Komárom, Léva, Medve, Ógyalla, Párkány, Somoskőújfalu, Losonc, Fülek, Rimaszombat, Rozsnyó, Torna. Horthy kormányzót és honvédjeit mindenütt leírhatatlan lelkesedéssel köszöntötték véreink, akik felszabadulásként élték át bejövetelüket, hiszen volt mit elszenvedniük a cseh megszállás mintegy két évtizede alatt. Mert 1919. szeptember 10-én Beneš aláírta ugyan a Saint Germain en Laye-i kisebbségi szerződést, amelyben kötelezte magát „Cseh-Szlovákország” minden lakosa szabadsága „születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül” való megvédésére, mindez azonban csak írott malaszt maradt.
Az bizony, amit az akkori ottani magyarság helyzetét feltáró, 1945-ben betiltott emlékiratok sokasága bizonyít, így dr. Ősz Béla tanulmánya (Benes. A megtévesztő propaganda nagymestere újra munkában, 1941), amelyből kiderül például, hogy Felvidékünk húsz éves cseh megszállása alatt az ottani börtönök „hamarosan megteltek magyarokkal pusztán azért, mert a letartóztatottak nem tagadták meg nemzetiségüket. Összefogdosták az ártatlan magyarokat, megkínozták, félholtra verték a magyar tisztviselőket. A magyar cégtáblákat letépték. A vármegyéket megszüntették, helyettük hat nagy megyét állítottak fel azért, hogy azzal a magyarságot nyelvhasználati jogától elüssék. Aki a Himnuszt vagy más eltiltott magyar dalt énekelt, letartóztatták.”
Különösen is katasztrofálissá vált Kárpátalja helyzete, ahol városaink (főleg Munkács és Ungvár) ellen 1939 elejétől a cseh sorkatonaság s a Szics Gárda több orvtámadást intézett, melyeket csapataink rendre visszavertek, ám mivel a prágai kormány továbbra sem tartotta tiszteletben ott élőink jogainkat, megindultak honvédjeink felszabadításukra, így március 15-e és 18-a között több mint száz községünk szabadult fel e területen. Mindezzel revíziós törekvéseink első gyümölcsei megérettek, bebizonyosodott Deák Ferenc bölcsessége, vagyis hogy „amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges”. Ezért zengte akkor Cselényi József dalszövegét minden torok:
Ipolyságon magyar zászló, de még vár Komárom,
A pozsonyi Séta téri híd s a kassai várrom!
Losonc, Rozsnyó, Ungvár népe jelszavunkat issza:
Mindent vissza, mindent vissza, mindent, mindent vissza!
Vissza a szép Felvidékünk minden hegyét völgyét,
Vissza a dús erdeinknek minden egyes tölgyét!
Folyóinkat, melyek vizét a mi földünk issza:
Mindent vissza, mindent vissza, mindent, mindent vissza!
Vág völgyében magyar nóta száll a magas égnek,
S a Kárpátok ormain még őrtüzeink égnek!
Nyitra, Ipoly s a kis Hernád vize ma még tiszta,
De piros lesz, ha nem kapunk mindent, mindent vissza!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
