Ismét rendhagyó budapesti temetőlátogatás volt e sorok írójával a Magyar Nemzeti Front és a Hunhír.info szervezésében 2013. június 9-én, ezúttal a Farkasréti Temetőben. Mert ugyebár amúgy közismert költőnk, Juhász Gyula Trianon-versét idézve, ‘nem lehet feledni, nem, soha / A bölcsőket és sírokat nekünk, / Magyar bölcsőket, magyar sírokat, / Dicsőség és gyász örök fészkeit.’ Újra hangsúlyozzuk: aligha van nemesebb alkalom a múltba szállásra, a nemzeti emlékezet ébren tartására egy temetőlátogatásnál.
A szellemi gátvédelem jegyében megannyi elfeledett földi nyughely közül ezúttal közismertekét és kevésbé, vagy azoknak egyáltalán nem tekinthetőkét egyaránt felkerestünk, mint a legutóbbiak közül a Rongyos Gárda nyugat-magyarországi harcokban 1921-ben elesett vitézei közül Vámossy Tiborét. De fejet hajtottunk aztán többek között Bubik István, Herczeg Ferenc, Kiss Ferenc, Kodály Zoltán, Mályusz Elemér, Páger Antal, Selmeczi Roland, Szekfű Gyula, Szervátiusz Jenő, Tormay Cécile, Tóth Árpád földi porhüvelyénél is.
Újra hangsúlyozzuk: aligha van nemesebb alkalom a múltba szállásra, a nemzeti emlékezet ébren tartására egy temetőlátogatásnál. Amikor megannyi fátyol lebben fel, legalább néhány pillanatra, múltunk többnyire amúgy semmibe vett nagyjairól. Ilyenkor legalább emlékezhetünk, kiknek is köszönhetjük egyáltalán Isten után létezésünket, mennyit is veszítettünk nélkülük, miért, hogy közülük egyre kevesebbjük nyughelyét leljük fel s még kevésbé ismerjük, hogy bizony mi mindennel is gazdagították végtére világunkat?
Mert ilyenkor, legalábbis azokban, akikben valahogy mindenestől fáj mindmáig Trianon, alighanem azonnal Juhász Gyula mottóként idézett verse alábbi sorai jutnak eszébe:
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Illesse köszönet mindazokat, akik talpig nehéz hűségben, töretlen erővel hitet hirdetve a harcban, reményt jelentve a bajban, egy ilyen temetőjáráson is emlékeznek és emlékeztetnek Garay János igazára:
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket.
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
