Igen, ez most a kérdések kérdése. Alighanem pszichiáterek a megmondhatói ugyanis, mégis hova vezet, ha egyesek kizárólag annak alapján minősítenek bárkit, milyen viszonyban van a zsidósággal, azaz szereti-e őket vagy sem. Ez bizony, amint találóan jegyzi meg könyvében (Hogyan pukkasszuk a liberálisokat? 2006) Pozsonyi Ádám, „olyan, mintha valaki mielőtt kihívna a lakására egy vízvezeték-szerelőt, nem az árak, vagy az időpont felől tudakozódna, hanem a következő különös kérdést tenné fel: „Bocsánat, ön antiszemita?””. Igen, úgy tűnik, nekik valójában csak ez számít.
De még mielőtt a fenti mérce alapján elfelejtendő közismert alkotóinkból sorjáznánk, emlékeztetünk a Mazsihisz Tormay-ügyben való legújabb ajvékolásaira. Először is 2013. május 29-én honlapján bizonyos Németh Ványi Klári fejezi ki szörnyülködését „Mit titkolt a Nemzet Nagyasszonya? – Horthy kedvence: Báró Tormay Cecil” címmel, elverve a port az általa bárósított írónőn, amiért nemcsak általában az „izraelita származásúak”-at gyűlölte, hanem ab ovo a férfiakat is („sohasem volt férjnél, és állítása szerint nem érzett szerelmet, legalábbis férfi iránt nem, saját neméhez való viszonyával kapcsolatos titkát magával vitte a sírba”). Ismerős módszer! Ha nem tudjuk nézeteit megcáfolni, személyében támadjuk meg.
Másodszor másnap felszólították Tarlós Istvánt, ne nevezzenek el a fővárosban közterületet olyanról, akinek élete és munkássága „megkérdőjelezi a magyar kormány elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben”. Harmadszor közleményben tudatta Horovitz Tamás debreceni hitközségi elnök, hogy semmiképpen sem viselheti közterület sem a nevét annak, aki műveiben „zsidózik, uszít és a fasizmus ideológiáját népszerűsíti”. Negyedszer pedig arról tájékoztatott, hogy Tarlós „újratárgyalást kezdeményez” az utcanévadás ügyében. Végül ötödször pedig diadalittasan jelezte, hogy még a Zsidó Világkongresszus elnöke is tiltakozott, mondván, az írónő egyértelműen a „náci deportálások előfutárai” egyikének számít.
Két nap alatt öt kirohanás tehát egy olyan írónő ellen, akinek származásilag semmi köze nem volt az általa is állítólag üldözöttekhez. Csak akkor kérdés, miért foglalkoznak vele, továbbá, ha hozzájuk való viszonya miatt elfelejtendő, vajon hány költőnk, írónk az? Mert ha igen, osztozhat sorsában Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc. Hogy csak a legközismertebbekből említsünk. Mert mindegyiküknek vannak ugyebár őket nem földre szállt tündérekként jellemző soraik.
Vannak, éspedig akár köteteket megtöltők. Mindenesetre addig is, amíg netán ilyenek megjelennek, a tanulság viszont változatlan: ha valaki nem ért egyet velük ebben, még aligha lehet jogosult egész életművük bezúzását, vagy akár pusztán nevük elfelejtését követelni. Szóval száz szónak is egy a vége, tartva a napokban megszokott iramot, nyugodtan lehet kezdeni a Síp utcában költőink, íróink listázását és tananyagból történő törlésük követelését, miközben persze a kérdés marad: ha elfelejtendő Tormay Cécile, mert egyik műve antiszemita, vajon akkor még hány költőnk, írónk az?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
