Mindmáig kísért Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 és 1970 közötti elnöke szelleme, miszerint „a teológia nem tudomány”, a vallás a művelődés, a lelkiség primitív tudatállapota, nem több a mítosznál, babonánál (amely ezért ugyebár elhalásra ítéltetett), szóval a hit legfeljebb csupán vasárnapi szagos misére, májusi ájtatosságra való.
Ezzel szemben valaha teológusaink, mint a piarista Schütz Antal, azt vallották, valaha a teológia volt a „legszentebb tudomány”, a „scientia sacrosancta”. Mert Istenből indul ki s Hozzá tér vissza.
Méltán volt eszményképe Aquinói Szent Tamás, a „Doctor Angelicus”, saját szavaival a legszentebbek tudósa és a tudósok legszentebbje, minthogy „a szentek a mi hitünk égboltjának csillagai, s ezek között a csillagok között Aquinói Szent Tamás a Nap: így ábrázolja már közvetlenül halála után a festészet mellén vagy homlokán a Nap, melynek sugarai ráesnek az Egyházra, s ez az Egyház, a földkerekség Isten rendelte tanítója a róla szóló miseimádságban vallja, és éppen ma széles a világon visszhangozza négyszázmillió ember: »Úristen, te Szent Tamás bámulatos tudománya által fényözönbe öltöztetted Egyházadat!«.
Így jellemezte Őt először is azért, hogy tisztázta létünk alapfogalmait, a hit és tudomány, ember és Isten, természet és kegyelem viszonyát (rámutatva, mennyire nincs ellentmondás az első kettő között), másodszor meghatározta a teológia és filozófia kapcsolatát ( „philosophia est ancylla theologiae”,a „a filozófia a teológia szolgálóleánya”), harmadszor az addigi hit- és bölcseletbeli ismereteket az igazság serpenyőjére téve létrehozta szintézisüket (megépítve a hit gótikus katedrálisát), negyedszer, megmutatta a helyes érvelést, hogy a kérdések tárgyalásakor a mellette s ellene lévő érvekből miként lehet biztos következtetéseket levonni.
Ma, amikor még mindig kísért Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 és 1970 közötti elnöke szelleme, miszerint „a teológia nem tudomány”, a vallás a művelődés és lelkiség primitív tudatállapota, így nem több a mítosznál, babonánál (amely ezért ugyebár elhalásra ítéltetett), a hit így legfeljebb vasárnapi szagos misére és májusi ájtatosságra való, amikor ráadásul a Katolikus Egyházba trójai falóként beépültek Sigmund Freudot és Albert Einsteint prófétájuknak megfogadva tagadják, hogy vannak örök eszmények, nem lehet biztosabb iránytűnk, mint Szent Tamást értelmező műveinek megannyi sora.
Közülük leginkább eredendően középiskolásoknak szánt tankönyvei (katolikus hittan, erkölcstan, hitvédelem, egyháztörténet), Sik Sándorral írt imakönyve, latin és magyar dogmatikája, bölcseleti kézikönyve válik ki. Különösen is az utóbbi, amely, szemben a már a saját korát is beárnyékoló nominalista szkepszissel, vallja, hogy jelenünk szellemi sivárságának egyik legfőbb oka, hogy a filozófiát, csakúgy, mint mellesleg a teológiát, sokan nem is tekintik már tudománynak. A filozófia így, amint erre oly gyakran rávilágított, vagy a stratégiai síkkeresés, vagy a szofista szónoklattan szinonimájává alacsonyodott.
Ennek jegyében beszélnek rendszerint üzleti, banki, politikai, nyelvi, hadviselési, sőt borászati filozófiáról is. Ezzel szemben az ókori bölcsek, kiváltképpen Püthagorasz, egészen mást értettek rajta. Ő például arra a kérdésre, bölcsnek tartja-e magát, azt felelte, hogy nem, de szereti és keresi a bölcsességet. Szolón ilyetén filozófián már egyenesen a bölcsesség szeretetét értette, így maga a filozófia kifejezés (a görög filein (szeretni) és a szophia (bölcsesség) szavakból) tőle ered. Arisztotelész pedig a dolgok végső okokon át való biztos és rendszeres megismerését tekintette lényegének.
Ezért, hogy alapművéről (A bölcselet elemei Szent Tamás alapján, 1927) annak recenzenseként Marczell Mihály azt írta (Katholikus Szemle, 1927/10.), hogy bizony messze nem szabad azt hinnünk, miszerint „a bölcselet csak a bölcselkedőnek való: minden ember bölcselkedik, tehát minden embernek életigénye a bölcsen megírt bölcselet”, ezért „úgy vagyunk ezzel a kérdéssel, hogy a legegyszerűbb ember is az Ő értelmének megfelelően, bölcselkedve próbálja magának megoldani az élet kérdéseit”, így „minél magasabb kultúrfokra emelkedik, annál jobban mélyed el a nehéz kérdéseknek fejtegetésébe és bogozásába”.
Szóval még mindig kísért Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 és 1970 közötti elnöke szelleme, miszerint „a teológia nem tudomány”, a vallás a művelődés, a lelkiség primitív tudatállapota, így nem több a mítosznál, babonánál (amely ezért ugyebár elhalásra ítéltetett), szóval a hit legfeljebb csupán vasárnapi szagos misére, májusi ájtatosságra való. Ezzel szemben valaha teológusaink, mint a hatvan éve, 1953. április 20-án elhunyt piarista Schütz Antal, azt vallották, hogy a teológia „scientia sacrosancta”, a „legszentebb tudomány”. Mert Istenből indul ki s Hozzá tér vissza.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
