Ott tartunk a kettős mércézés jegyében, hogy amíg egy rabbit ért verbális inzultus egyenesen világraszóló botránynak számít, addig egy papgyilkosság még csak nem is hírértékű. Persze ez sem mai történt, így volt már 1919-ben is, amikor a vörös csillagos, tányérsapkás, bőrkabátos Lenin-fiúk előszeretettel végeztek ki papokat. Most ismét egy ilyen esetet ismertetve innen üzenjük, hogy a holocaustszeánszozókkal szemben mi tényleges áldozatokra emlékezünk, a sajátjainkra!

E sorok írója a minap szokásos antikváriumi tallózása során egy 1928-ból való, bizonyos dr. Sulyok Kálmán által írt nyolc oldalas képes emlékfüzetre bukkant, amely dr. Kucsera Ferenc szentendrei káplánnak állít emléket, imígyen:

»Vértanú segédlelkészünk 1892. évi szeptember hó 23-án Léván született. Szülei igen szerény sorsú emberek voltak, akik nagy örömmel látták, hogy a serdülő kezdő ifjú mind kifejezettebb vonzódást árul el a papi pálya iránt. Ebben a vonzódásban minden erejökkel támogatták is, úgyhogy tanulmányait feltűnő gyors tempóban végezte és már 1915. évi június hó 21-én pappá szentelték. Még ugyanazon évben Szentendrére került, mint segédlelkész, ahol a katholikus hívek nagyon gyorsan szeretetökbe fogadták, mivel velök, de különösen gyermekeikkel, nagy odaadással és szeretettel foglalkozott. Soha senkinek nem ártott, soha senki ellensége nem volt. Csendes, magába vonult, zárkózott természete csak a szeretett kis hadserege körében engedett fel.

Így töltött 4 évet szorgos lelkipásztori munkával, egyként szolgálván híveit és az Úr Jézus Krisztust.

Ekkor történt – pontosan 1919. évi június hó 24-én –, hogy Szentendrén ellenforradalmi mozgalom indult meg; a hegybéliek elkérték dr. Kucserától a torony kulcsát és félreverték a harangokat, hogy az ellenforradalmi érzelmű társaiknak ezzel jelt adjanak.

A vörösök tudták, hogy dr. Kucsera nem irányította az ellenforradalmat, de megtudták, hogy tőle kérték el a templomkulcsot, tehát ő tudja, kik az ellenforradalmárok. Ezért és csak ezért kezdték el kínzását, melynek során – kimondani is borzalom – 19 helyen törték el csontjait. Utolsó óráiról szemtanú fogolytársa, Klincsek Iván a következőket mondja:

„1919. évi június hó 25-én éjjel ½ 11 órakor hozták fel a vörösök dr. Kucserát a Weresmarty-villába. Összekulcsolt kezekkel állott hóhérjai előtt. Ajka csendesen mozgott, látszott, hogy Istennel társalog. Tekintete a végtelenbe meredt, már élve sem a földön járt a lelke. Mikor a pribékek ráordítottak, hogy valljon – mert vallomásával megmentheti életét –, halkan, de öntudatosan ennyit mondott: magamról már mindent elmondtam, amit tudok, másokról nem mondok semmit.

Mikor kimondták rá, hogy ki fogják végezni, mindig sápadt arca egy árnyalattal még halványabb lett, de szemei a petróleumlámpa fényénél egész különösen csillantak meg. Úgy látszik, már a túlvilágot látta. Azután elvitték…”

Elvitték. Le a Dunapartra és négy golyót eresztettek törékeny testébe, majd rohamtőrrel kegyelemdöfést adtak szívébe, amelynél nemesebb szív kevés dobogott e földön. Feláldozta magát nős, családos katholikus testvéreiért és biztos, hogy míg az esendő test utolsót vonaglott, lelke már a menny zsámolya elé térdelve, könyörgött megkínzóiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, hogy mit cselekszenek.”

Ez embertelenség után a szerencsétlen fiatal lelkész holtteste egy jó ideig a szemétdombon maradt, majd koporsó nélkül, mint valami kutyát, a temető árkában földelték el és csak később került megszentelt földbe. Ez alkalommal látták, hogy a lakosság az árokban levő sírt is mindig virágokkal hintette tele, mert a temető árka tele volt elszáradt elfonnyadt virágokkal.

Halóhelye emlékművel való megjelölése iránt többször történtek lépések, de valami fátum úgy akarta, hogy ezek sikerre nem vezettek. Végre 1928. évi június hó 24-én a szentendrei keresztény szocialista munkásság, összefogva a többi társadalmi osztályokkal, impozáns felvonulás közepette a Szentendre város által ajándékozott fakeresztet ideiglenes emléknek helyezte a halál helyére és a legerélyesebb akciót kezdte, hogy az 1929.évben eljövő tizedik évfordulón kőobeliszk hirdesse a vértanú emlékét késő nemzedékeknek is.

Végül álljon itt az ideiglenes emlék klasszikus rövidségű felirata:

Itt halt hitéért, honáért és katholikus testvéreiért
mártírhalált
1919. évi június hó 25-én
Dr. Kucsera Ferenc
róm. kath. segédlelkész.«

Az emlékfüzet függelékül egy verset is közöl, Dósa Istvánét, aki azt a jelzett fakereszt állításkor szavalta el:

Megilletődve állok itt s nem tudom, hogy kezdjem,
Mindazt amit érzek, hogy mondjam el a legszebben.
Hogyan lobogtassam az emlékezés zászlaját,
Hogy méltassam a vértanú doktor Kucserát?
Beszélhetünk sokat arról, hogy mily’ szent az emlék,
Ilyen mártír előtt hódolatunk soh’sem elég.
Felszentelt kezében nem forgatott ugyan kardot,
De nagyobb hős volt, mint aki fegyverrel vív harcot.
Gondoljunk csak vissza, álljunk meg egy néhány percet
Idézzük a múlt időket, hogy történt az eset.
…Dühöngött a vörös gazok véres rémuralma:
„Halál arra, akinek nem vörös a jelszava!”.

…És jöttek a véres kezű kegyetlen pribékek,
Szentendre város népének „igazságot” mértek.
Hajszolták az embereket, házról-házra jártak,
S éhes hiéna módjára áldozatra vártak.
Kevés volt az elfogottak, megkínzottak száma,
„Hol és merre van a többi, ki felel meg rája?”.
Ki más, mint Kucsera, a pap, aki sokat mondhat,
Ő is részes, Ő adta ki a templomkulcsokat.

…És vallatták Kucserát, kínozták, összetörték csontját,
Meghalt inkább, de áruló szó nem hagyta el ajkát.
Itt ezen a helyen maradt agyonkínzott teste
Mártírlelke az Istenhez innen szállt a mennybe.
Utolsó szavai most is fülünkbe csengenek:
„Uram bocsáss meg nékik, hisz’ nem tudják, mit tesznek!”.
Ezért szent ez a hely, ez a kis darab terület,
Állítsunk fel tehát ide örök emlékművet.
S mi földi halandók, akik erre járunk évről-évre,
Álljunk meg az emlék előtt s imádkozzunk érte:
„Legyen áldott Kucserának vértanú emléke;
A sok szenvedésért, amit e földön kiállott,
– Uram Isten – add meg neki a mennyei boldogságot…

Az iménti szentendrei papgyilkosságot megemlíti Gratz Gusztáv történész is idevágó művében (A forradalmak kora 1918-1920, 1935), dr. Váry Albert királyi koronaügyész-helyettes hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján írt és kiadott könyve (A vörös uralom áldozatai Magyarországon, 1922), továbbá olysói Gabányi János ezredesé (Mártírjaink. Az „őszirózsás” forradalom és a proletárdiktatúra áldozatainak meggyilkolása, lelki és testi megkínzása, 1922) és Meszlényi Antal egyháztörténészé (Keresztény magyarságunk küldetésében, 1943) pedig szintén részletesen ismerteti. Váry szerint a káplánnak ellenforradalmi magatartásáért való agyonlövetését Chudy Ferenc 22 éves pincér, városparancsnok, Ozorai József 38 éves szerszámkészítő segéd, a pomázi direktórium elnöke, Schrötter Aladár 34 éves vasesztergályos, Navarra Jenő 26 éves községi helyettes jegyző, pomázi direktóriumi tag rendelte el és végrehajtói Marinovits Miklós 24 éves szabósegéd, Dudás János 20 éves vasesztergályos segéd, Darázs István 28 éves géplakatos városparancsnok helyettes voltak.

A gyilkosság elkövetését így ismertette:

„1919. június 24-én este Szentendrén kitört az ellenforradalom. A római katolikus templom tornyában megkongatták a harangokat, mire a direktórium egy része megszökött. Másnap egy munkásszázad és Chudy Ferenc vezetésével egy tengerészkülönítmény jelent meg Szentendrén. Többeket letartóztattak, este ½ 10-kor pedig bezörgettek a római katolikus plébánia kapuján. Mikor a kaput kinyitották, behatolt rajta Ozorai József, Schrötter Aladár, Navarra Jenő és Gáspár Vilmos, kik durván támadtak dr. Kucsra Ferenc káplánra, őt ellenforradalmársággal vádolván. Ekkor lépett be Chudy Ferenc és Darázs István is, kik előtt Ozorai és társai nyomban az ellenforradalom szervezésével, a harangok félreveretésével vádolták dr. Kucserát, s felakasztását követelték. Erre a káplánt Chudy parancsára elvitték a Veresmarty-villába, hol Chudy vallatni kezdte, mivel pedig az ártatlan volt s tagadott, Chudy parancsot adott a vöröskatonáknak, hogy vigyék le őt a Duna-partra. Chudy ott a Duna-parton felállította dr. Kucserát oldalt a Dunával s arccal Leányfalu irányába, s a négy vöröskatonának tüzet vezényelt. Dr. Kucsera nyugodtan, hősiesen várta a tüzelést s a lövésre hanyatt esett. Még mozgott, mire Dudás István „a büdösnek megadom a kegyelemdöfést” szavakkal az áldozat fejébe lőtt.A holttest másnap reggel 7 óráig a helyszínén maradt, majd Chudy Ferenc parancsára a temető árkában földelték el. Pár nap múlva lehetett csak a temetőben eltemetni.”

Végül hozzátette, hogy mindezekért a Pestvidéki Királyi Törvényszék 1921. május 3-án kelt (B. VII. 5721/1920. számú) ítéletével Chudy Ferencet, Ozorai Józsefet, Schrötter Aladárt halálra, Dudás Istvánt 15 évi, Marinovics Miklóst 3 évi, Darázs Istvánt 13 évi, Navarra Jenőt életfogytiglani fegyházra ítélték, de Marinovics, Dudás és Darázs kivételével „Oroszországnak kiadattak”. Vagyis lehet, hogy ott, majd 1945-től ismét itt folytatták mindezt?

Papgyilkosság? Ez ugyebár nem téma, mert nem része a holocaustszeánszozásnak, amellyel szemben innen üzenjük, hogy mi tényleges áldozatokra emlékezünk, a sajátjainkra!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info