Gerő András megint elemében van: az identitáskutató, reneszánszozó sztártörténész szerint a magyar és zsidó identitás ‘nem feltétel nélkül és nem feltétlenül’ fér össze, mert ugyebár nem ritkák nálunk bizony a számukra nyilván minden valóságos ok nélküli antiszemita zavargások, sőt állami üldözések, holott ugyebár akadtak azért olyan magyarok, akik pedig keblünkre akarták őket ölelni, mint Kossuth, Petőfi, Vörösmarty. Nos, a Gerőt megszólaltató Zsidó.com portál ismét eklatáns példát mutatott a kettős mércére, ugyanis a nevezettek azon sorait már nem idézte, amelyekből pedig kitűnik, hogy azért mégsem örültek volna ennek a nagy egymásba borulásnak.

Először is, íme a másfél perces, a Chábád-Lubavics ortodox zsidó közösség honlapján, a Zsidó.com-on a minap közzétett Gerő-nyilatkozat:

‘A kérdés tehát az, hogy a zsidó önazonosság, adott esetben a zsidó vallás és a magyar hazafiság összefér-e történetileg. És én erre azt tudom válaszolni, hogy igen. Abszolút összefér a kettő, de nem feltétel nélkül és nem feltétlenül. Vannak példák arra is, hogy harmonikusan együtt lehetett élnie a kettőnek. Például 1848-49-ben az antiszemita zavargások kitörtek a forradalom nyomán, a zsidók része kivándorolni akart az országból, majd amikor látták, hogy a politikai elit nagy része nem partner ezekhez az antiszemita zavargásokhoz (Petőfi, Vörösmarty, ilyen neveket tudnék mondani), akkor megfordult a dolog és a magyar hazafiságról tettek tanúbizonyságot.

Történetileg nézve pedig azt tudom mondani, hogy az azóta eltelt időben igen, voltak nagyon nehéz évek Magyarországon a bármilyen értelemben zsidónak tekinthető emberek számára – gondoljunk csak 1944-re, amikor kizárt volt szerintem, hogy valaki egyszerre legyen lojális magyar állampolgár és a zsidósághoz, vagy bármilyen értelemben vett zsidó identitáshoz hű ember -, és voltak olyan évek, amikor a kettő nem állt egymással ellentétben. Tehát a válaszom röviden az, hogy igen, abszolút összefér a kettő, harmonikusan össze tud férni a kettő, de ennek feltétele az – és alapvetően mindig a többségen múlik minden -, hogy a magyar állam ne üldözze semmilyen értelemben sem a zsidókat.’

Szóval nem mindenki volt azért partner az antiszemita zavargásokhoz, nyilatkozza az identitáskutató, aki két nevet említ is erre, Vörösmartyét és Petőfiét! Kár azonban, hogy nem idézi őket ez ügyben. Megtesszük helyette.

Kezdjük Vörösmartyval! 1848. május 13-án ‘Zsidóügy’ című cikkében így írt:

‘Mi a zsidó élet- és keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, a részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlen hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidók ellen s befogadván őket kocsmárosokul és boltosokul, mert jobban fizetnek, a nép közé, melyet megrontanak.’

Hasonlóképpen nyilatkozott róluk ekkor Országgyűlésünkben is:

‘A törvény és rendeletek ellenére betolakodott zsidók hazájukba küldessenek vissza. Azt is szükségesnek látom – mondja – törvény vagy ideiglenes rendeletek által meghatározni, hogy jövőre minél kevesebben és a legszigorúbb feltételek alatt bocsáttassanak be, mert az ország annyi henye és idegen szellemű népet saját megromlása nélkül továbbra be nem fogadhat.’

Folytassuk Petőfivel! Kerényi Frigyesnek 1847. július 12-én írt ‘Úti levelé’-ben megvallja:

‘Dicsekedés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmákból csak kikergetném őket pokolig, mert a mi ronda, csak ronda az, hiába!’

Szóval minderről lehet, hogy Gerő nem is tud? Vagy az őt megidéző portál, amely nyilatkozata alatt közöl továbbá két filoszemita Kossuth-idézetet 1844-ből és 1848-ból, azonban 1828-ban kelt írásából (‘Értekezés az éhínségek okairól’) már nem? Ezt is pótoljuk!

‘A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népnél, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. Vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel – kiknek közepette – mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba – él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna. Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat. Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná – valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.’

A zempléni éhínségekről tudomást szerző hazánkfia sem volt tehát eszerint odáig értük, s akkor még Kölcseyt, Berzsenyit, Széchenyit nem is idéztük. A lényeg persze, hogy a zsidókat – akik pedig ugyebár – nyilván Gerővel az élen – mindig is magyar hazafiságról tesznek tanúbizonyságot – üldözik nálunk, mégis reneszánszukat élik. Ki érti ezt?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info