Valaha tantárgy volt iskoláinkban a szépírás, mert tudták eleink, mennyire lelkünk csiszoltságát, erkölcsünk kifinomultságát, akaratunk határozottságát fejezi ki kézírásunk. Elég csak legnagyobbjaink névaláírását tanulmányoznunk, ezekből is kitűnik, hogy lelkük rezdüléseit, szellemük szárnyalásait adták vissza ezek. ‘Mutasd meg kézírásodat, és megmondom, ki vagy!’ Talán így summázhatnánk legtalálóbban elődeink viszonyát a kézírás művészetéhez.

Ám nemcsak nálunk, hanem (a tizenkilencedik század utolsó negyedétől) például Svéd- és Finnországban is kötelező volt a művészi kézimunka alapelemeinek iskolai elsajátíttatása, így az előbbiben szlöjdként megnevezett tantárgyat megtaláljuk megsárgult honi iskolai értesítőinkben is, ráadásul a Kézimunkára Nevelő Országos Egyesület az első világháború előtt iskolán kívüli műhelyeket is felállított az esztétikus kézügyesség, a szép kézírás gyakorlására. A szlöjd egészen a második világháború végéig kötelező tantárgy volt nálunk.

Bizony a szépírás ráadásul egyáltalán nem is számított amolyan úri csodabogárságnak. Különösebb grafológiai műveltség nélkül is megállapítható, hogy különösen költőink, íróink kézírásuk, vagy akár csak névaláírásuk is mennyire kifejezte spirituális és intellektuális emelkedettségüket. Itt van például Arany János, aki az őt megrajzoló grafikusművésznek képaláírásul 1880. március 30-án az alábbi verse (Melyik talál?) kéziratát szánta:

Hogy melyik arczképem választom rajzai közzől?
Fényképbíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég, űl s áll a többi nyugodtan.
Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én!

De említhetjük lelki elöljáróinkat is, így Bangha Béla jezsuitát, aki egyik könyvét (Dél keresztje alatt. Feljegyzések egy délamarikai missiós körútról, 1934) annak előzéklapján így dedikálta egy névtelen ‘dolgozótársá’-nak:

‘A katolikus ujjászületés irodalmának vannak hangos kürtösei, ünnepi reprezentánsai, sőt haszonélvezői is; de vannak csendes, szerény, dolgos és elvonuló munkásai is. Dolgos méhek, akik csendben és türelemben építik a jövőt. Hűséges elszegődöttei az Isten országának, akiket az idő próbál ki.

Egyik ilyen csendes és hűséges dolgozótársának ajánlja ezt a könyvet sok szeretettel és hálával a szerző.’

‘Mutasd meg kézírásodat, és megmondom, ki vagy!’ Talán így summázhatnánk legtalálóbban elődeink viszonyát a kézírás művészetéhez. Bizony léleküdítő kézírásukra rátekinteni ma, amikor a jelenünket beárnyékoló mekegő-makogó, egyetemi végzettségükkel előszeretettel kérkedő politológusok és médiaszakértők valójában funkcionális analfabéták, hiszen névaláírásuk hányaveti, kézírásuk macskakaparás!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info