Tekintettel a Zsidó Világkongresszus közelgő budapesti megrendezésére, szervezői hazánk elleni lejáratásainak statisztikai nyilvántarthatatlanságára, honi históriánkat megörökítő megsárgult lapokon olyan sokkoló tényekre bukkanunk folyamatosan, melyek azt mutatják, köz-és államéletünk régóta méltán hasonlítható az állóvízhez.
Amit persze ha valaki felkavar, azonnal nemkívánatos lesz, elhunyta után pedig műveivel együtt nevét is elfeledtetik. Így járt egy selmecbányai nemzetközi jogászprofesszor, aki már nyolcvanöt éve megállapította, hogy az értelmiség vezetése teljesen zsidó kézben van nálunk. A fasiszta, kirekesztő, antiszemita Magyarországon, ugyebár.
Szepesváraljai Haendel Vilmosról van szó, aki 1946-ban természetesen indexre került könyvében (A nemzetiségek. Politikai tanulmány. 1928) kifejtette, hogy vannak hangyafajok, melyek a legóriásibb fát, a baobabot – amelyek törzsét húsz ember sem tudja körülfogni – belülről kirágják, s így, ‘mint Kittenberger Kálmán és más utazók beszélik, a növényvilág ilyen óriása azután egy gyönge szélfuvallatra eldől’.
Emiatt esett szét 1918-ban, Károlyi Mihállyal az élen a Szent István-i Birodalom, mivel minálunk ‘fontosabb volt a ‘liberálismus’ a ‘nationalismusnál”, és mindaddig, amíg ‘röstelljük nyíltan kimondani, hogy nekünk Magyarország magyarsága fontosabb, mint bármely ‘liberális demokrácia’, addig nem lesz új Magyarország’.
Nem bizony, s hogy mennyire nem, a ‘liberális demokrácia’ élharcosainak virulens voltát igazoló statisztika hűvös számaival igazolja is. Íme néhány. 1914-ben az orvosi karon a hallgatók mintegy fele került ki soraikból. Az iparban részesedésük négy évvel korábban mindössze 15,2 volt, viszont a kereskedelemben – ‘a legkevésbé produktív foglalkozásban’ – 51,8 %. A nyomdatulajdonosok 57, a hírlapírók 42,4, az ügyvédek, továbbá az ezer holdnál nagyobb területet bérlők 73,2 %-át adták, vagyis minden ötödik nagy- és középbirtokost.
Konklúziója? Az értelmiség vezetése teljesen zsidó kézben van nálunk, éspedig ‘sokkal inkább, mint a 13 százalék zsidó lakost feltüntető Lengyelországban, mert nálunk – éppúgy, mint Nyugaton – mind a kormányrúd körül csoportosulnak’, így a társadalmunkban elfoglalt helyüket jelző számok ismeretében ‘a szúőrlött fa szimbóluma újból és újból elénk tűnik’.
Az 1874-ben Selmecbányán született jogászprofesszor Felvidékünk cseh megszállása után különösen is megtapasztalhatta ezt, kérdezve, hogy amíg a magyarság ezután is megőrizte önazonosságát, addig vajon elmondható-e ez róluk, akik még az 1910-es népszámláláskor magyarnak vallották? Válaszul álljon itt Szabados Mihály tanulmánya (Az országcsonkítással elszakított zsidók és a magyarság. Katolikus Szemle, 1938. április) válasza:
‘a trianoni békeparancs következtében Magyarországtól elcsatolt területeken élő zsidók tömegesen, szinte egységesen fordultak el a magyarságtól. Az utódállamokhoz csatolt 496 000 főnyi zsidóságból az 1910. évi magyar népszámlálás szerint még 258 002 zsidó vallotta magát magyarnak (52 %), addig az 1930. évi utódállamokbeli népszámlálások szerint már alig 75-80 000, mintegy 15 %, míg 85 % más nemzetiségűnek.’
Jócsik Lajos műve (Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt, 1940) ugyancsak arról számol be, hogy ‘a kisebbségi évek során a zsidóság nagy tömegei kapcsolatukat a magyarsággal visszafejlesztették és az új gazdanép felé törekedtek, a magyar iskolák helyett a zsidó fiatalság a többségi iskolákat kereste fel’. Ha hovatartozásukról kérdezték őket, hol zsidóknak, hol németeknek, hol szlovákoknak vallották magukat.
Nem, nem gúnyos ajkbiggyesztéssel holmi nyilasnak titulált újságírót idéztünk, hanem egy valaha nemzetközi tekintélyű jogászprofesszort, akinek könyve megjelenése óta eltelt nyolcvanöt év, anélkül, hogy az értelmiség vezetése más kézben lenne nálunk, mint volt akkor. Sapienti sat.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
