Vannak (ráadásul nem is tehetségtelen) művészek, akik a pénzért, a hatalomért mindig, de korfordulókon különösen is mindenre képesek, akik ilyetén igazolják, hogy a hiúság mennyire az ördög ügyvédje, mit meg nem ér nekik a hírnév, még ha érte csak egy tál lencsét kapnak is. Döbbenetes példa erre a harminckilenc éve, 1974. március 27-én elhunyt Zilahy Lajos esete: a Corvin-koszorút is megkapott népszerű író 1926-ban még úgy látta, hogy „a szovjet népbiztosai a magyar szuronyoknak, a zsidók szájának és az oroszok butaságának köszönhették hatalmukat”, ami által éhség, halál borult az orosz földre, majd ugyanő 1945-ben a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság első elnöke lett!

1926-ban „Két fogoly” című, Merezskovszkij emlékiratát (A pokol tornácában 1926) felidéző regényében így fogalmazott:

„Szibériaiak közmondása szerint a szovjet népbiztosai a magyar szuronyoknak, a zsidók szájának és az oroszok butaságának köszönhették hatalmukat.”

Nem hagyott kétséget továbbá aziránt, hogy a hibái ellenére is működőképes cári birodalmat megdöntők által valójában

„éhség és a halál borult az orosz földre. A világtörténelem legnagyobb katasztrófája folyt le körülöttünk a végtelen orosz földön, amelyen harmincmillió ember pusztult el.
Mint egy szörnyű, hatágú csillag tüzesedett ez az ördögi eszme a szatír képű Lenin agyvelejében, fényszóróktól megvilágítva állt az őrjöngő tömeg felett, kinyújtotta a karját, és azt mondta: Öljétek meg a testvéreiteket! És ők megölték. De előbb elpusztították a vallást.”

Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov léleklátásával, az orosz sors mélyrétegeinek búvárára vallóan ír az orosz lélek kettősségéről:

„Igen, az oroszoknak kétféle lelke van. Fáradt és ásítozik, mintha mindig narkózisban volna, szereti a muzsikát, szeret szentképek előtt térdepelni, hallgatja önmagában a babonák suttogását, el tud merülni a vidéki házak és hosszú telek mozdulatlan unalmában, mint a halott a csendes tóban, de ha egyszer valamilyen életcélt tűz maga elé, akkor rögtön megváltozik.”

Meg bizony, s amint hozzáteszi, „elváltoztatja a tekintetét és vadállat lesz belőle”, vagy ha szó szerint nem is az, akkor renegát, megtagadója mindannak, amit eladdig igaznak ismert. Mint ő maga, hiszen 1945-ben a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság első elnöke lett, aztán három év múlva az USA-ba emigrált, az ötvenes évek végén pedig Újvidékre ment, művei honoráriumából élve, szállodáról szállodára vándorolva, egykori olvasóitól számkivetve.

Magatartásával nem volt persze egyedül. Például írótársai közül a kétségtelenül kiváló parasztábrázoló Szabó Pál támogatta Károlyi Mihályt, a Lenin-fiúk rémuralmát (amiért felelősségre is vonták és szülőfalujába internálták két évre), majd kisgazda agitátor, parasztpárti szervező és elnök lett, mi több, a kaszáskeresztesek, a turulisták szimpatizánsa, végül 1945-ben a Szabad Föld főszerkesztője, a legvéresebb szájú Rákosi-propagandisták egyike, beérve az egy tál lencsével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségével.

Igen, amint Zilahy Lajos és Szabó Pál esete is mutatja, vannak (ráadásul nem is tehetségtelen) művészek, akik a pénzért, a hatalomért mindig, de korfordulókon különösen is mindenre képesek, akik ilyetén igazolják, hogy a hiúság mennyire az ördög ügyvédje, mit meg nem ér nekik a hírnév, még ha érte csak egy tál lencsét kapnak is.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info