Amint megírtuk, az index hírportál 2013. március 4-i hírcikke szerint rengeteg olyan adat létezik, amelyek alapján nem kizárt, hogy a közelmúltban előkerült, rituális gyilkosságot ábrázoló festmény alkotója Munkácsy, mire a Mazsihisz rögvest diadalittasan közölte honlapján Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa állásfoglalását, amely kizárja Munkácsy szerzőségét, mivel nem tudja elképzelni, hogy ‘ennyire közvetlenül, propagandisztikusan negatív sugalmazású képek készültek volna Magyarországon’, hiszen ‘a vérvád körüli hisztériára már az 1880-as években sem volt fogékony a műveltebb közönség, és komoly művészek sem foglalkoztak a témával’. Nos, akár Munkácsyé a kép, akár nem, nálunk még a koldusasszonyok is jobban tudták, vád vagy valóság-e a rituális gyilkosság.

Jobban bizony, így a Munkácsynak tulajdonított kép előkerülése kapcsán újfent nyomatékosítjuk, nem kellett ahhoz feltétlenül cégéres történésznek vagy istenadta festőművésznek lenni, hogy valaki megbizonyosodjon, vád vagy valóság-e a rituális gyilkosság, ezért, hogy népköltési gyűjtéseinkben nem is olyan ritkák a zsidógúnyoló nóták. Csak persze nem volt mindegy, ki tesziezeket közzé, ugyanis amíg Erdélyi Józsefet valósággal halottnak tekintették egyetlen verse, a ‘Solymosi Eszter vére’ miatt, addig hasonló népi rigmusokat is tartalmazó gyűjtéséért a politikusnak csapnivaló, de néprajzosnak kitűnő Ortutay Gyula elismerésben részesült. De Abonyi Lajos és Mailand Oszkár népköltési gyűjtéseiből is kitűnik, mennyire a nép ajkán éltek e nóták, melyeket a falu apraja-nagyja gyakran dúdolt, így a gyermek Ady Endre is, aki (amint Hetey Zoltán könyvében (Ady Bandi – Ady Endre, 1943) olvassuk), nagykárolyi piarista gimnáziumi évei során paptanár-osztályfőnökével, Guba Pállal együtt iskolai kirándulásokon szívesen énekelte például ‘A zsidónak nincs Krisztusa, nincs is annak mennyben jussa’ s az ‘Erger-Berger-Sossberger, minden zsidó gazember’ kezdetű nótákat.

De térjünk csak vissza Erdélyi Józsefre, akinek 1937. augusztus 2-án jelent meg a ‘Virradat’ hasábjain a baloldali szalonok azonnali haragját kiváltó, Bary József vizsgálóbírónak ajánlott Solymosi Eszter vére című verse, amelyből, amint maga írta, ha egymillió példányt nyomtattak volna, az is kevés lett volna, azonban megjelenését követően azonnal már csak ‘utolsó tollforgató’-ként emlegették (mi több, az ‘Est Lapok’ 1937. augusztus 2-i számában Rónai Mihály András valósággal eltemette), majd öt évvel később regényes önéletrajza második kötetében (Fegyvertelen) így vallott arról, mi ihlette megírására:

‘Solymosi Eszter megöletése, mint verstéma, azóta kísértett, mióta Ortutay Gyula ‘Mondotta’ című népköltési füzetében megjelentek a Solymosi Eszterről szóló egykorú népdalok. Érdekes, hogy Ortutayt nem hogy nem támadta, hanem ünnepelte a pesti zsidóság. Neki, a szegedi makkabeus rohamcsapat nemesineves élharcosának, szabad volt csokorba szedni az antiszemita népdalokat, nekem nem lett volna szabad (?!) Solymosi Eszter véréről verset írnom.’

Lássuk akkor most Ortutay Gyula (1910-1978) általa említett kötetét! Mondotta: Vince András béreslegény, Máté János gazdalegény címmel 1933-ban Szegeden, a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. gondozásában, Buday György fametszeteivel jelent meg 93 oldalas, 36 népköltést tartalmazó, ma már antikváriumi ritkaságnak számító, nyíri, rétközi betyár- és juhásznótákat tartalmazó kötete, amelyből azonban csak három tekinthető témánkba vágónak.

Az elsőt (a kötetben a hetediket) Máté Jánosné (negyvenhárom éves) nyírbátori gazdáné ‘mondotta’:

Farkas Julcsa fellépett az asztagra,
Egyenesen beleesett a dobba.
Gépész uram álliccsa meg a gépet,
A szeretőm beleesett a dobba.
Vinni kell a zsidaó orvos elibe,
Zsidaó orvos férefordút, azt monta,
Ennek csak a jaó Isten az orvossa.
…tovább nem tudja.

A másodikat (a kötetben a tizenötödiket) özvegy Farkas Andrásné balsai koldusasszonytól hallotta:

A tokaji hegyódalba felleg ül,
Sojmosi szivén bánat ül,
Hogyne ülne, mikor kedves gyermekét
Kutya zsidaók a templomba megölték

Az eszlári zsidaó templom de csonka,
Héccer ütött bele az isten-nyila,
Héccer ütött bele az isten-nyila,
Ott vaót Sojmosi Eszternek nagy kínnya.

Az eszlári zsidaótemplom de sáros,
Sánta Brenel vaót abba a mészáros,
Sánta Brenel vaót abba a székgazda,
Aki azt a barna kisjányt gyilkóta.

Szegény Eszter arcâ borút a földre,
‘Jaj Istenem meg kell halnom eccerre.’
‘Ugyan Lévi, nem fájt-é a te szíved,
Mikor a tálat tartottad a vérnek?’

‘Dehogy nem fájt mikor majd meg hasadott,
Mikor monta szegény Eszter: ‘Jaj Istenem, meghalok.’.’
Mán a zsidaó magyar ruhát varratott,
Rája pedig magyar gombot rakatott,
Vesd le zsidaó magyar őtözetedet,
Vedd fel azt a talus köpönyegedet.

Mán a zsidaó nem megyen a templomba,
Mert azt tuggya disznaó röfög az ólba,
Álgya Isten, ki e naótát danojja,
Huncut ember, ki a zsidaót pártojja.

Ujfalusi meccő-zsidaó megjárta,
A faluba az urakat instálta,
De az urak nem akarták hallani,
Ujra keszte a panaszát mondani.

‘Kérem sziépen tekintes urakat,
Hogy tilcsák meg ezt a zsidaó nótákat.’
De az urak azt felelték: Elmehecc,
Ezt a naótát megtiltani nem lehet.

A harmadikat Kisvárdán Solymosi Eszter haláláról özvegy Luncer Gyuláné (hetvenkilenc éves) koldusasszonytól gyűjtötte:

Kis-Eszláron viégig menni nem merek,
Attú fiélek, hogy a zsidaók megölnek.
Sánta Blenner lefogta a jány száját,
A hat viékás elmeccette a nyakát.
Sujmosi Eszter véri de sziép piros,
Az ezresbankó be sziép papiros.