Nem rajtunk múlik, hogy portálunkon oly sokszor idézzük a munkásőrből lett fajvédő vezéraktivistát, amiért egyszer sem tud beszélni anélkül, hogy ne emlegetné a ‘haláltáborok’-at, az ugyebár gaz nácikat, nyilasokat, csendőröket, a velük kollaboráns magyarságot, miközben mindig újabb s újabb nyelvi leleményekkel szolgál, így hallottunk már tőle a gázkamrák bűzölgő kéményeiről (nem, nem krematóriumot mondott!), a minap pedig arról, hogy bár eleit mind meggyilkolták, de ő életben maradt, játszadozott az utcán és eljárt a zsinagógába, s az egykori gyilkos keretlegények, szadista kínzók, főszolgabírók mostanában való lelkes mocorogása ellenére, hála a megrázó vándorkiállítás megszervezőinek, ‘a vagonok mögött már tisztul az ég’.

Amint a Mazsihisz honlapja 2013. március 5-i közleményben olvassuk, előtte nap a munkásőrből lett fajvédő vezéraktivista Újpesten Az Élet Menete Alapítvány által szervezett Holocaust Vándorkiállítás megnyitóján rögtön a lényegre tért:

‘Az első világháborút követő hatalmi zűrzavar felélesztette a nacionalizmust és a sovinizmust. Az országot vezető politikai garnitúra igyekezett mielőbb elfeledni I. Ferenc József liberalizmusát, a szabadelvű gondolat progresszióját, s rátért a jobboldali pofonok, a kurzus erőszakosságának útjára.És innen már csak egy lépés volt a numerus clausus, a munkaszolgálat, a zsidótörvények sora. Aztán pedig a lengyel zsidók kiirtása Körösmezőn, továbbá a gettósítás, végül a vagonok és a deportálás. Auschwitz, Birkenau, Bergen és Dachau. Most pedig itt állunk egy hatvan évvel ezelőtti marhavagon előtt.’

Nos, a jobboldali pofonok, a kurzus erőszakossága részletezése valahogy ezúttal is elmaradt, akárcsak annak magyarázata, miért, hogy 1938-ban a banktisztviselők 60-70 százaléka került ki soraikból, viszont az elszólás, ama bizonyos, ezúttal sem:

‘Újpest népes zsidó közössége elpusztult. A gyilkosok nem voltak kíméletesek. Elvittek, megöltek mindenkit; a lakásokat szétlopták, a gyárakat, az üzemeket kifosztották, s mi, a kései nemzedék, a megmaradottak lassan már az elsírt könnyekre sem emlékezünk. Magam is e vidéken gyerekeskedtem, jól emlékszem a szomszédokra, az utcára, ahol játszottam, a zsinagógai hangulatokra.’

Szóval amíg ‘a keretlegények, a szadista kínzók, a főszolgabírók’ kíméletlenül végeztek velük, ő játszadozott az utcán és eljárt a zsinagógába, s bár fájdalom, hogy ‘mostanában újra lelkesen mocorognak, hogy ott folytassák, ahol elődeik abbahagyták’, a megrázó marhavagon-kiállítás megszervezői viszont ‘pontosan tudják, mit jelentett a magyar nép számára a vallási béke’, akik elhozták ‘a fejlődés zálogát, az előrehaladás tempóját, a társadalom nyugodt gazdagodását’, amiért is ‘a vagonok mögött már tisztul az ég’.

Hiába, nyelvi leleményekből kifogyhatatlan az önmagát örökösen elszóló fajvédő vezéraktivista! Hallottunk már tőle a gázkamrák bűzölgő kéményeiről (nem, nem krematóriumot mondott!), ezúttal pedig a vagonok mögött tisztuló égről. Ha már hozzánk nem, nyelvünkhöz viszont, éspedig leleményesen, ő is ragaszkodik, akárcsak Izraelben élő aktivistatársai, amint erről szintén honlapjuk ugyanezen a napon közzétett másik hírcikkecskéjéből értesülünk, megtudva belőle, hogy a Tel-Aviv-i egyetemen ‘a magyar és a zsidó diaszpórák sajátosságairól’ 2013. március 4-én megtartott történészkonferencián elhangzottak megerősítéseként Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek rögvest elmondta: ‘a magyar diaszpóra részeként tekintenek az izraeli magyarokra, akiknek identitása erősen kötődik nyelvhasználatukhoz’.

Arról persze, amit mellesleg Magyar Tudományos Akadémiánk alapítója mondott, miszerint ‘a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek és ekképp a magyarul beszélő korántsem magyar még’, nem szólt, miként arról sem, hogy a bizonyára nem Orbán Balázs szülőföldjéről származó Zalman I. Posner is azt tanácsolta övéinek, hogy beszéljenek bár magyarul, de azért ‘gondolkozzanak zsidóként’, vagy hogy (amint az Újvári Péter szerkesztette Magyar Zsidó Lexikonban olvassuk) zsidó irodalmon a zsidók által zsidó szellemben írt művek értendők, függetlenül attól, milyen nyelven íródtak, így közülük akármelyikkel kifejezhetik idegenségüket irántunk, akár magyarul is, amint tette ezt például Glatter (alias Radnóti) Miklós 1941. november 3-i naplóbejegyzésében Nyirő Józseffel szemben, a német birodalmi vezérnek a székely íróapostol által történt elismeréssel emelgetése kapcsán: ‘Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon? Még antológiában sem. Gatyába kötve sem.’

Tanulság? Elszólás nélkül úgy látszik, egyáltalán nem tudnak beszélni, írni, legyen szó Zoltai-Zuckerról vagy Radnóti-Glatterról.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info