Hol vannak már a régi szép, mozgalmi jelszavaktól megittasult idők, mivé lett az olvasó nép ideálja? A 18 és 25 év közötti korosztály 63 százaléka egyáltalán nem vesz kezébe könyvet, fiataljaink csupán hét százaléka olvas naponta, 32 százalékuk pedig egyáltalán nem, aztán az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél 71, az érettségizetteknél 52, a diplomásoknál 18 százalék azok aránya, akik elvétve vagy soha nem forgatnak könyvet, végül a falun élők körében 76 százalékos a könyvolvasást nélkülözők aránya!

Ezek a sokkoló számok derülnek ki az ipsos.hu véleménykutató központ 2013. február 20-án közzétett, ötszáz fiatal körében elvégzett felméréséből. Óvva intünk bárkit attól, hogy csípőből manipulációnak minősítse a felmérést a megkérdezettek alacsony száma miatt, hiszen alighanem elég egy gimnázium, főiskola vagy egyetem folyosóján néhány, ugyebár az általános műveltség fedőfogalmához tartozó kérdést feltennünk a jövendő, pláne punkba öltözött, műkörmeikkel tollszárat rágcsáló s agyonpúderezett értelmiségieknek, hogy meggyőződjünk bármilyen hasonló felmérés reális voltáról.

Bizonyára nem e sorok írója az egyetlen, akiben az imént részletezettek által kiváltott, csaknem letargikus állapot feledni kívánásából ilyenkor irodalmi emlékek idéződnek fel, elsőként jelesül Kosztolányi Dezső verse, az ‘Ének Virág Benedek’-ről, amelyben bevallja, mennyire szeretett volna élni régen, Horatiust olvasva, ‘vén századok bús mélyein, korábban, mikor a lélek nyílt, a jóság s nem ma a buta ‘modern technika’ korában’, vagy Móricz Zsigmond örökzöldje, a ‘Légy jó mindhalálig’ Nyilas Misije, aki az anyatejjel együtt szívta magába az olvasás élményét, olyannyira, hogy az egybekuporgatott zsebpénzén vett Csokonai-kötetnek éppúgy megörült, mint kutya a csontnak.

Eszébe jut továbbá Szabó Dezső önéletrajzi vallomása, az ‘Életeim’ is, amelyben beszámol, hogy már ötévesen folyékonyan olvasta a családi bibliotékában Petőfi, majd Vörösmarty, Arany, Tompa Mihály verseit, Jókai, Verne, Victor Hugo regényeit, Kriza János székely népköltési gyűjteményét, a ‘Vadrózsák’-at, a zsoltárokat, s olyan önfeledt örömöt érzett, amikor diákként megvehette hitelbe Marie Joseph Louis Adolphe Thiers huszonhét kötetes művét a francia forradalomról szerzője anyanyelvén, hogy benne így hálálkodott: ‘Ha majd az európai egyesült köztársaságok elnöke leszek, rokkant intézetet építtetek a világ minden elöregedett antikváriusa részére: vízvezeték helyett tokaji bort fogok vezettetni hozzájuk, az intézet elé dúcokat állíttatok sült galambok részére, melyek be lesznek tanítva, hogy csakis antikváriusok szájába repüljenek.’.

Kosztolányival kezdtük és fejezzük be vele röpke búfeledő irodalmi barangolásunkat! Amint regényremeklésében, az ‘Aranysárkány’-ban olvassuk, az olvasás annyira életelemévé vált egykor a gimnáziumi iskolapadban nyolc éven át felcseperedett ifjaknak, hogy hiába fogadták meg, ha túlesnek a rettegett matúrán, elfelednek mindent, amit csak magukba szedtek (‘először a számtant és görögöt, majd a fizikát és latint, minden rendhagyó igét, azt is, mikor született Kisfaludy Károly és mikor halt meg Berzsenyi Dániel’), ez korántsem ment oly gyorsan, mint óhajtották volna, hiszen az érettségi lakomán a gyertyalámpás, lampionos asztalsornál folytatott társalgásukban is kihallatszott még ‘egy régi magyar kódexíró neve, egy görög ige második aorisztosza’.

Kihallatszott bizony, hiszen akkor még tudták azt, amire Csurka István kilenc éve figyelmeztetett, hogy ‘aki nem olvas, elveszti szelleme rugalmasságát’, míg ‘aki sokat, pontosabban lelkének megfelelő mennyiségűt, jól és élvezettel, az állandóan rádöbben, mi mindent nem tud még, aki pedig nem olvas, az pedig rendszerint meg van győződve arról, hogy mindent tud, és ezért mindent elutasíthat’. Nos, az iménti jelek szerint ma fiataljainknak hét százaléka van csak ennek tudatában.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info