Tudja a világhatalom, hogy egy nemzetet elsősorban iskolái virágoztatnak fel, ezért is törekszik gőzerővel az oktatás megkaparintására, a tudati lefegyverzésre, megkönnyítve ezzel célpontja, Magyarország meghódítását. Nem volt azonban ez mindig így, hiszen a két világháború között éppen iskoláink virágoztattak fel bennünket, olyannyira, hogy például 1931-ben 5217, 1942-ben pedig már 12 058 népiskola működött.
E folyamat modellértékére méltán mutatott rá az 1906. augusztus 16-án Alsólendván született, és huszonegy éve, 1992. február 22-én Montrealban elhunyt Baráth Tibor történész, aki két, 1945-ben bezúzásra ítélt művében (Magyar történet (1941), Az országépítés filozófiája a Kárpát-medencében (1943)) gróf Teleki Pállal hitet tett amellett, hogy helyre kell állítanunk a magunk nemzetfogalmát, hogy azt ne idegenből kölcsönözzük, s ebben kulcsszerep jut a szellemi arisztokráciának, a kultusztárca élén állóknak, hiszen egy nemzet életerejét messze nem csak a gazdasági, ipari és kereskedelmi mutatók, a költségvetés statisztikái tükrözik, hanem még azoknál is átütőbben iskoláinak színvonala. Előbbi művében ezért nyilatkozott oly elismeréssel a két világháború közti magyar művelődéspolitika két leginkább meghatározó alakjáról, Klebelsberg Kunóról és Hóman Bálintról:
‘Klebelsberg Kunóra hárult az a nagy feladat, hogy az [1918-as – Ifj. T. L.] összeomlás után a lezüllött magyar közoktatásügyet újjászervezze és a függetlenné vált ország új nemzetközi helyzetéhez képest szélesebb alapra fektesse. Lázas alkotásokban eltöltött évtizedes munkásságának maradandó eredménye az egyetemi évek fölé épített külföldi ösztöndíjas rendszer, amely évenként száz és száz kiváló magyar reménység előtt nyitja meg a további specializálódás útját. Meggyőződéssel vallotta, hogy amíg a magyar kard méltó helyét el nem foglalhatja a nemzet életében, legfontosabb védelmi szervezetünkké messze kisugárzó magas műveltségünket kell megtennünk. Klebelsberg, a magyar feltámadás lelkes hirdetője, szakított a múlttal akkor is, amikor az alföldi nagy magyar tömegeknek ezrével építette meg az elemi iskolákat és látta el tanítókkal a legeldugottabb tanyák csoportjait. Kettős eredményét mi sem bizonyíja jobban, mint a magyar tudósnak jutott Nobel-díj és a hat éven felüli írni-olvasni tudók számának 1930-ban 90, 4 %-ra emelkedése.’
Klebelsbergre még valamennyire, Hóman Bálintra viszont sokkal kevésbé emlékeznek a korszak kutatói, pedig ‘az ő érdeme, hogy az ízig-vérig új irányokat mutató harmincas évek alatt Magyarország a műveltség terén is korszerű maradhatott, ugyanis felismerte, hogy a népiskolák számának szaporításán kívül meg kell változtatni az iskolák szellemét is, úgy hogy azok az oktatás helyett inkább nevelést végezzenek. Ebből a célból messzemenően kiépítette az iskolán kívüli népművelést, meghonosította a nyári tanfolyamok rendszerét és bevezette (1941) az ország elemi iskoláinak több mint 60 %-ában a nyolcosztályos rendszert. Báró Eötvös József kultuszminisztersége óta nem történt a népnevelés terén ehhez fogható korszakos alkotás. A magyar közoktatásügyi miniszter, sokkal találóbb szóval nemzetnevelésügyi miniszter, szem előtt tartva a nemzet művelődésbeli egységének szükségességét, megalkotta a középfokú iskolák egységes programját.’
Mindezt statisztikailag is alátámaszthatjuk: 1931-ben 5217, 1943-ban pedig már 12 058 népiskola működött (Magyar Tájékoztató Zsebkönyv, 1943), így – amint Makkai János írta (A háború utáni Magyarország, 1937) – ‘Magyarországon az analfabétizmus megszűnt jelentős probléma lenni oktatásügyünk Európa élvonalába került még akkor is, ha a korszak kultúrfölénye politikájának alapvető hibája volt, hogy nem párosult vele a gazdasági és szociális fölény, vagy akárcsak a szigorúbb gazdasági és szociális lelkiismeretesség politikája’.
Mindennek mintegy elismeréseként Ujváry Gábor történész joggal állapította meg (a Rubicon 2011/7. számában), hogy Hóman rehabilitálásának hivatalos elismerése mindmáig várat magára, akárcsak korának tárgyilagos megítélése, ami pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy oktatásügyünk nemzeti jellege végre ne csak a jelszavakban, hanem a tananyagban is megjelenjen. Elvégre tudja a világhatalom, hogy egy nemzetet elsősorban iskolái virágoztatnak fel, ezért is törekszik gőzerővel az oktatás megkaparintására, a tudati lefegyverzésre, megkönnyítve ezzel célpontja, Magyarország meghódítását.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
