Amint a minap megírtuk, 2013. február 18-án a Mazsihisz Gyömrőn a ‘rasszista eszmék feléledése’, ennek jeleként a településen a helyi tér parkjának Horthyra történő átnevezése ellen tiltakozott, rá két nappal pedig honlapján újabb közleményt adott ki ez ügyben, felszólítva minden közjogi notabilitást megakadályozására. Szóval a kormányzónak még a nevét is eltörölnék a Síp utcaiak, holott 1928-ban például az ügyvédek 50,6, 1931-ben az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok 51,3, 1938-ban a magánorvosok 54,5, a banktisztviselők 60-70 százaléka került ki soraikból. Mi ez, ha nem mazsihisztéria?
Elöljáróban az első olvasásra talán szokatlan, eleddig rovatunkban nem használt címadó szó eredetéről. Amikor 1999-ben hasonmásban megjelent vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály eredendően 1943-ban kiadott, 1945-ben bezúzásra ítélt bibliográfiája, ‘A zsidókérdés magyarországi irodalma’, a Síp utcai megfáradt nyugállományú munkásőr egyenesen feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, a könyv betiltását követelve (amit az elutasított, mivel ugyebár az antiszemita mivolt önmagában büntethetetlen, csak a ‘gyűlöletre uszítás’ üldözendő hivatalból, amire a könyv viszont nem alkalmas), majd (a bevallottan zsidó) David Cole-nak az auschwitzi múzeumigazgatóval való beszélgetésének tanulságait taglaló dokumentumfilmje kapcsán kijelentette, hogy ‘aki Auschwitz után antiszemita, az potenciális tömeggyilkos’ (amiért a film szintén betiltandó), Szőcs Zoltán a Magyar Fórumban a mindenekelőtt az ő köreire jellemző, az identitását örökösen valakik ellen meghatározó, mindig a másként gondolkodók feljelentgetésével foglalkozó magatartás megjelöléseként használta e kifejezést.
Azóta is folyik természetesen a mazsihisztéria, a szó szoros értelemben való belerúgás mindazokba, akik eleiket nemhogy kirekesztették, hanem befogadták – nota bene: a kormányzó negyedszázada alatt a felsőházi tagok között szerepelnie kellett két ‘életfogytiglan választott’ rabbinak is, kormányzóságának nyolcadik évétől pedig a felvételnél már nem számított a származás, csak a korábbi tanulmányi előmenetel! -, éspedig olyannyira, hogy – amint a Mazsihisz mostani közleményében olvassuk – egyenesen azt követelik, ‘demokráciában ne nevezzenek el Horthyról közterületet’. De álljon itt betűhíven, hogy mégis miért ne!
‘A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége igen súlyos fejleménynek tartja, hogy majd 69 évvel azután, hogy megindult a magyarországi zsidóság deportálása, ismét utcát neveztek el Horthy Miklósról, akit közvetlen felelősség terhel többszázezer magyarországi zsidó meggyilkolásáért, elpusztításáért.
Az ő jóváhagyásával hozták meg azokat a törvényeket, amelyek alapján a zsidó lakosságot elkülönítették, deportáló vonatokba rakták, és a vesztőhelyre, Auschwitzba szállították őket.
Horthy Miklós kormányzó állt Magyarország élén, amikor a teljes magyar közigazgatás lelkesen, és páratlan aktivitással vett részt az emberek összegyűjtésében.
A rá felesküdött magyar királyi csendőrség párját ritkító vadállati kegyetlenséggel végezte el a több mint a 600.000 magyar állampolgár elpusztítását. Kizárt ezért, hogy Horthy Miklósról egy demokráciában közterületeket nevezzenek el.
A MAZSIHISZ felhívja a Magyar Kormányt, a Magyar Parlamentet, hogy haladéktalanaul tegye meg azokat a szükséges törvényi lépéseket, amelyek megakadályozzák, hogy Magyarországon Horthy Mikós nevét közterületek viseljék, illetve intézkedjen, hogy az ilyen közterületek elnevezését változtassák meg.
A demokratikus Magyarország kormányának különös felelőssége van azért, hogy ne csak szavakban ítélje el a holokauszt szörnyűségeit és kegyelettel őrizze az áldozatok emlékét, de tegyen meg mindent, hogy a népirtás felelőseit senki se állíthassa példaképül a magyar emberek elé.’
Tartjuk olvasóinkat szellemileg annyira nagykorúaknak, hogy nem fogjuk ismételten taglalni Hunhír-ötpercben Horthy hozzájuk való viszonyát, azonban a valahogy nem éppen Arany János-i esztétikára valló kommünikéből a ‘párját ritkító vadállati kegyetlenség’ mellett mégsem mehetünk el szó nélkül, ezért idézünk az Új Magyarság 1944. június 18-i számából:
‘A legszebb zsidóval sem lehet sokáig egy fedél alatt maradni – mondta a győri gettó parancsnoka, Unger Gyula zsidó szülészorvos, aki így folytatta: – Győr egész zsidósága itt van a drótkerítésen belül a gettóban. Valamennyinek a mellén sárga csillag. Minden zsidó ötven kiló poggyászt hozhatott magával a gettóba, mondta a barakktelepi zsidótábor egyik tisztviselője. Mi volt a poggyászukban? Nem élelmiszer, inkább olyan holmik, amelyeknek alig veszik hasznát. A győri társaságbeli zsidó nők legtöbbje magával hozta tükrös pipereasztalát és öt-hat csomag bridzs- és römikártyát. Gyermekkocsikban, csecsemők pólyájában, nők diszkrét ruhadarabjaiban bankjegykötegeket és nagy értékű ékszereket, drágaköveket, briliánst, smaragdot, arany karperecet és karkötőórát találtak.’
Hát ennyit a legújabb mazsihisztéria hírértékéről, arról, hogy ha igaz a mondás, miszerint egy zsidó vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, akkor a szülészorvos gettóparancsok, vagy a megfáradt munkásőr-e az utóbbi?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
