Nincsen nap, hogy a holocaustmenetelők imamalomként ne emlegetnék, mennyire szégyellniük kell Horthyt. Hogyan is van ez? 1928-ban nálunk az ügyvédek 50,6, 1931-ben az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok 51,3, 1938-ban a magánorvosok 54,5, a banktisztviselők 60-70 százaléka került ki soraikból, sőt a felsőházi tagok között szerepelnie kellett két „életfogytiglan választott” rabbinak is, kormányzóságának nyolcadik évétől pedig a felvételnél már nem számított a származás, csak a korábbi tanulmányi előmenetel. Nem szégyellniük, imába kellene foglalniuk Horthyt. Sőt szobrot állítaniuk neki. Nemcsak Gyömrőn, hanem Budapesten, sőt Jeruzsálemben is.
„Gyömrő: a rasszista eszmék feléledése ellen tiltakoztak” – adja hírül a Mazsihisz honlapjára 2013. február 18-án felkerült hírcikkecske arról, hogy „a holokauszt áldozataira emlékeztek, illetve a rasszista eszmék ellen tiltakoztak” aznap Gyömrőn, az Élet Menete Alapítványnak a helyi vasútállomás egyik vágányán álló vagonjában berendezett vándorkiállítása idei megnyitóján, mivel – legalábbis Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete szerint – „bizonyos hangok újra akarják idézni a borzalmakat, de az ordas eszmék feléledése ellen tiltakozni kell, hiszen az ehhez hasonló vagonok az európai, illetve a magyar zsidóság meggyilkolását és a megmaradók gyászát idézik”, majd Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) kitért a helyi tér parkjának Horthyra történő átnevezésére is: „Ezt még szégyellni fogja Gyömrő”.
Szégyellni? Horthyt? Lapozzuk csak fel a Központi Statisztikai Hivatal néhai igazgatója, Kovács Alajos statisztikáját (A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrében (1938))! Amint olvassuk benne, 1928-ban az ügyvédek 50,6, 1931-ben az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok 51,3, 1938-ban a magánorvosok 54,5, sőt ez utóbbi esztendőben például vidéken a győri vagon- és gépgyárban a tisztviselők 38,8, a szőnyi ásványolaj-finomítóban 45,4, a sárvári cukorgyárban 85,7 százaléka került ki soraikból, ami pedig fővárosunkat illeti, az ott székelő nagyipari vállalatok közül szintén ugyanekkor az Első Budapesti Gőzmalomban 53, az Első Magyar Gazdasági Gépgyárban 59,1, a Filtexben 65,6, a Goldberger szövő- és fonógyárban 55,8, a Philips Rádióban 53,9, a Polgári Sörgyárban és Szent István Tápszerművekben 51,6, a Viktória Gőzmalomban 75,3 százalék volt alkalmazottaik arányszáma.
Aztán akkor még nem is érintettük a bankvilágot, amelyben tisztviselőik 60-70 százalékos átlagrészesedést könyvelhettek el, miként hivatalos politikai jelenlétüket sem, azt, hogy például (az 1926. évi huszonkettedik törvénycikk értelmében) a felsőházi tagok között szerepelnie kellett két „életfogytiglan választott” rabbinak is, végül felsőfokú oktatásunkban a hozzájuk való viszonyunkat, vagyis hogy (az 1928. évi tizennegyedik törvénycikk alapján) egyetemeinken, főiskolánkon Horthy kormányzóságának nyolcadik évétől pedig a felvételnél már nem számított a származás, csak a korábbi tanulmányi előmenetel.
Ennyit a mostani gyömrői holocaustszeánszon felszólaló polgármester, Gyenes Levente által emlegetett hatszázezer „holocaustáldozat” két világháború közti kirekesztettségéről. Kérdés, hogy ezen „maroknyi nép” – amely, amint tőle megtudtuk, mellesleg „ezredéven át küzdött hitéért és megszentelt földjéért” – mikor jut el végre annak felismeréséig, hogy csupán az imént felsorolt tények miatt nem szégyellniük, imába kellene foglalniuk Horthyt. Sőt szobrot állítaniuk neki. Nemcsak Gyömrőn, hanem Budapesten, sőt Jeruzsálemben is.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
