Korunk IQ-tesztjeinek készítői, továbbá tanárai, politikusai, médiumai intelligencián többnyire kizárólag az adatok és szavak gyors elsajátítását, előadását értik, nem pedig a személyek, tárgyak és jelenségek mibenlétének, jó vagy rossz, igaz vagy hamis voltának felismerését, így aligha csodálkozhatunk, hogy nem utolsósorban gyakran az országok és munkahelyek mégoly tanult vezetői is annyira gyermekdedek, intelligenciadeficittel megterheltek.
Nem lehet ezt elégszer hangsúlyoznunk ma, a kétszáznégy éve, 1809. február 12-én született Charles Robert Darwin evolúcióelmélete amúgy józan paraszti ésszel is belátható képtelenségeivel szembesülve.
Amint néhai kiváló bölcselőnk, Trikál József tisztázta (A gondolkodás művészete, 1926), már maga az „intellectus” fogalom eredendő jelentése is homályos az átlagember elméjében, vagyis hogy az „intus legens” a dolgok bensőjében olvasót, a személyek, tárgyak és jelenségek miértjeit firtatót jelenti, aki a sokféleségben és a változandóságban is az állandót, az esetlegesekben a szükségszerűt keresi, ilyetén tehát például a mégoly hatalmas adattudás (évszámok, személynevek ismerete) még korántsem tesz valakit intelligenssé, csak a létezők, a jó és a rossz, az igaz és a hamis megkülönböztetése.
Ilyetén korunkra, benne nem utolsósorban gyakran az országok és munkahelyek mégoly tanult vezetőire leginkább az intelligenciadeficit jellemző, ennek jeleként elemi gondolkodás és logika nélkül tanoknak s címkéknek kétségbevonhatatlan igazságokként való tekintélyelvű elismerése („akadémikus írta, tehát igaz!”) és az azokat érvekkel megcáfolók (verbális és/vagy jogi) megbélyegzése, így például aki hazaszerető, náci, antiszemita, aki anticionista, politikailag inkorrekt, aki devianciaellenes, kirekesztő, szélsőséges, aki vallásgyakorló, bigott, babonás, aki antidarwinista, tudománytalan, maradi.
Maradjunk ezúttal az utóbbinál: noha Charles Darwin evolúcióelmélete amúgy józan paraszti ésszel is belátható képtelenségeit (mindenekelőtt azt, hogy az alacsonyabb rendűekből magasabb rendűek lesznek évmilliárdok törzsfejlődése során) világszerte megcáfolták már könyveikben és előadásaikon jeles matematikusok, fizikusok, kémikusok, biológusok és genetikusok, azokat mégis a média és az oktatás fórumainak zömén éppúgy szentségesen tisztelik, mint amúgy a holocaustot.
Éppúgy bizony, pedig képviselőinek szellemileg meglehetősen gyermekded mivolta aligha lehet kétséges, amelyre iskolapélda egy holland biológus, Willem J. Ouweneel könyvében (Schöpfung oder Evolution?, Teremtés vagy evolúció?, 1990) amerikai kollégája, Donald Chittick alábbi példája: eszerint néha megkérdezi tanítványait, „vajon tudják-e, miként keletkezik a szél”, amire egyikük természetesen azt feleli, úgy, hogy a levegő a magasabb légnyomású helyről az alacsonyabb légnyomású helyre áramlik, majd erre ő azzal áll elő, hogy „nem, ez már elavult elmélet, mert nemrég fedeztük fel, hogy a fák levelei és ágai mozognak s ez a mozgás idézi elő az áramlatot, ez a szél”, és felszólítja őket, cáfolják meg.
Erre egyikük ellenveti, hogy „ott is van szél, ahol nincsenek fák, majd ő azt mondja, „igen, csakhogy ez a szél olyan helyről jön, ahol vannak fák, mozgó levelekkel”, aztán egy másik hallgató újabb cáfolata után elképeszti őket: „ti régimódiak vagytok, nem is ismeritek a legújabb felfedezéseket: emberek jártak a Holdon, akik felfedezték hogy ott egyáltalán nincsen szél, hiszen nincsenek fák, mozgó levelekkel!”, végül komolyra fordítja a szót: „Pontosan ezt teszik az evolucionisták: van egy elméletük, amellyel egy sereg tényező valóban összeegyeztethető, ez azonban még egyáltalán nem bizonyítja helyességét, hiszen mindezek éppúgy összeegyeztethetők a vele szöges ellentétben álló másik elmélettel is.” Nem árt tehát a Darwin evolúcióelmélete amúgy józan paraszti ésszel is belátható képtelenségeivel való szembesülés.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
