Igen, nem tévedés: amint a Mazsihisz 2013. január 17-én honlapjára feltett, a Magyar Távirati Iroda információin alapuló közleményéből kiderül, az ember értékét saját bevallása szerint kizárólag anyagi állapotától függővé tevő Lázár János a holocaustvallás híveitől való örökös bocsánatkérést egyenesen törvényerőre emelné, a „nemzeti identitás” részévé tenné, tekintettel a holocaust, a „magyar történelem egyik legsötétebb fejezete feldolgozatlanság”-ára. Arról viszont, hogy mikor válik az emlékezés, az oktatás részévé végre az Andrássy út 60-ban ugyebár nem Nílus menti székelyek által véreinken végrehajtott körömletépések, szájba vizelések, perverz kínzások ismertetése, valahogy ezúttal is elfelejtett informálni.
„A szembenézés és a bocsánatkérés esztendejének kell lennie 2014-nek, a holokauszt emlékévének – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön az MTI-nek, miután megtartotta alakuló ülését a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság. Lázár János szerint a szembenézés az emlékezés parancsának és a felejtés tilalmának törvényerőre emelését jelenti, a bocsánatkérést pedig a nemzeti identitás részévé kell tenni.”
A Feldmájer-Zoltai duó kommünikéjében azonban mást is olvasunk:
„A holokauszt emlékévének nem az egyéni, nem az értelmiségi szembenézések és bocsánatkérések idejének, és nem is a jogi-politikai igazságtétel idejének kell lennie, hanem a nemzeti szembenézés, a nemzeti bocsánatkérés idejének.”
Vagyis a kollektív bűnösség dimitrovi elmélete a politikai korrektség kritériuma, továbbra is cél, hogy „felkutassuk a bűnösöket, akik közt magyarok is voltak, és hogy megkövessük az áldozatokat”, pláne, hogy „az elmúlt két évtized ebben a kérdésben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”, holott „a magyar állam bűnös volt a holokausztban” (így!), éspedig „kétszeresen is: először azért, mert nem védte meg a megsemmisítéstől saját polgárait, másodszor pedig azért, mert asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz”.
Nos, a tényleges „megsemmisítés”-ről, „népirtás”-ról, vagyis az 1945 után a Gulágokon, Recsken át egészen az Andrássy út 60-ig történtekről, az ugyebár nem Nílus menti székelyek által véreinken végrehajtott körömletépésekről, szájba vizelésekről, perverz kínzásokról valóban volna mit informálni, sőt kellene is a nemzeti identitás, mármint a magyar részeként. Mivel azonban ez vélhetően a holocaustvallásnak hódolás befejezhetetlensége miatt ezúttal is kimaradt az államtitkári hűségesküből, ezúttal megpróbáljuk röviden, amolyan szokásos Hunhír-ötpercben pótolni, éspedig dr. Málnási Ödön történész könyve (Magyar Mártyrok, 1958) idevágó fejezete idézésével. Íme:
„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal
összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával
lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt,
aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb „munkához”: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált.”
Csak halkan kérdezzük: lehetséges, hogy minderről az államtitkár nem is tud, vagy „nemzeti identitás”-on kizárólag eleve a kínzók többségéét érti, végül, nem gondolja, hogy a holocaustvallás híveitől való örökös bocsánatkérés törvényerőre emelése csak a közismert „anti”-előtagúak számának nem várt nagyságrendű gyarapodását eredményezi?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info